Tíz év után Törökország és Egyiptom kölcsönösen nagykövetet nevezett ki

külföld
2023 július 04., 09:56

Törökország és Egyiptom tíz év után kedden ismét kölcsönösen nagyköveteket nevezett ki, jelentette az Anadolu török állami hírügynökség a két ország közös nyilatkozatára hivatkozva.

A közlemény szerint a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok szintjének emelését a két ország elnöke által hozott döntés értelmében hajtják végre. A lépés a két ország közötti kapcsolatok ismételt normalizálását célozza, valamint azt a kölcsönös akaratot tükrözi, hogy a kétoldalú kapcsolatokat a török és az egyiptomi nép érdekei mentén fejlesszék.

Ankara és Kairó között az után romlott meg a viszony, hogy Egyiptomban a 2012-ben demokratikusan megválasztott elnök, Mohamed Murszi, a Muszlim Testvériség egyik volt vezetője - Recep Tayyip Erdogan török elnök szövetségese - ellen többször hatalmas tömegek tüntettek, majd a hadsereg - Abdel-Fattáh esz-Szíszi vezérkari főnök vezetésével - 2013-ban eltávolította őt tisztségéből. Murszit azzal vádolták, hogy támogatja az iszlamista mozgalmakat. A volt egyiptomi elnök 2019 júniusában meghalt.

A török-egyiptomi kapcsolatok javítása keretében idén február végén Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter felkereste Dél-Törökországot, ahol a hónap elején nagyerejű földrengések pusztítottak. Március közepén Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter utazott Kairóba.

Cavusoglu és Sukri április közepén Ankarában jelentette be, hogy országaik ismét nagyköveteket neveznek ki. Sukri egyúttal jelezte: államfői szinten is napirendre fog kerülni egy találkozó. Ankara és Kairó diplomáciai kapcsolatai 2013 óta nem nagyköveti, hanem csak ügyvivői szinten álltak fenn. (MTI)