Vizsgálatot indítottak a K-Pop ügynökségekkel szemben, esnek a részvényeik

külföld
2023 július 05., 04:46

A dél-koreai trösztellenes hatóság (KFTC) „az alvállalkozói szabályok esetleges megsértése miatt” indított vizsgálatot a K-Pop ügynökségekkel szemben, azt figyelik, hogy kiszervezték-e az albumok és más árucikkek gyártását. Az ügynökségek, így a HYBE, az SM és a YG egyelőre nem reagált semmit az ügyben, részvényeik azonban a vizsgálat hatására szerdán esni kezdtek.

A HYBE az egyik legismertebb és legnépszerűbb K-Pop együttes ügynöksége, részvényei 2,1 százalékot estek a kora reggeli kereskedésben, miközben a piac nagyobb része stagnált. Kivéve az SM Entertainment és a YG Entertainment részvényeit, amik szintén esni kezdtek, előbbi 1,5 százalékkal, utóbbi 0,4 százalékkal, bár utóbbinak sikerült ezt visszafordítania.

Az első negyedévben a HYBE 410,6 milliárd won (több mint százmilliárd forint) árbevételről számolt be, ennek 44,9 százaléka albumokból, 16,8 százaléka pedig különböző árucikkekből származott a Shinhan Investment & Securities keddi jelentése szerint. (Reuters)