A címlapon Orbán és Gyurcsány szorongatják egy lúd nyakát, mellettük hívónevek (Sajdik, Parti Nagy, Marabu, Kukorelly, kell még valamit mondanom, Ildikó?), Bodrogi Gyula ajánlja, és van egy mindent vivő szlogen is: „Mert nevetés nélkül nem megy” – ilyen erős kezdéssel még nem startolt szatirikus lap Magyarországon. 2023-ban.

A megújult és egyben felnőtté avanzsáltatott Ludas Mátyás 30 év kihagyás után az idei strandszezont vette célba, hogy önfeledt szórakozást biztosítson a parton pocoló, humorra éhező közönségnek.

Rögtön az említett ajánló első bekezdésében Bodrogi Gyula fel is idézi azt, ami miatt a legtöbben kézbe vették a lapot: a mellbimbókat. Amik még a hetvenes években is tiltólistán voltak, és politikai bizottsági határozat kellett az engedélyezésükhöz. Szürpríz.

Bár gyanítom, hogy a rendszerváltás óta eltelt 30+ évben nem született ezen határozatot tiltó újabb határozat, az új Ludas Mátyásban nincs mellbimbó. Megaszürpríz.

Manapság persze, amikor egy sima vármegyei „hírportál” is bögybográcsokról, bonbonbimbókról és dididetonátorokról delirál, még üdvözölhetnénk is, hogy ez a fajta, a nőket tárgyiasító humor kikerült a repertoárból (pláne, hogy van publicisztika a lapban, ami kifejezetten Nacsa Olivérnek beszólva rágja a szánkba, hogy igenis van női humor). Valójában azonban nem maradunk anyósviccek, buta nős viccek, egyéb nős viccek nélkül, csak a vizualitás terén vannak hiányosságok, szóval ha valaki rögvest a cancel culture-t kezdené ostorozni, ne tegye, a lap helyenként egyáltalán nem PC, meg lehet nyugodni.

Annyira nem, hogy van benne pisilős vicc, homokos vicc, piálós vicc, arabozós vicc, szotyizós vicc – és még csak az első humoreszknél tartunk, őrület!

Lássuk is az igazán nagy poénokat:

• A címlapon is belengetett Parti Nagy Lajostól 2 (!!) írás is van a lapban, mindkettő aktuálpolitikával foglalkozik. 2011-ben íródtak, ha valaki emlékszik még rá, mi volt akkoriban.
• Halász Géza karikaturista Csataképek című írásának végén az áll: „A képeket a mesterséges intelligencia küldte”.
• Rögtön az ezt követő (22.) oldalon „Mémészet” címszó alatt elmagyarázzák, mi is az a mém, Wikipédia-stílben: „Amit ma a köztudatban mémnek ismerünk, általában számítógépes grafikák, montázsok az interneten, humoros reagálások apró, napi vagy világrengető dolgokra, közismert nagy művészeti alkotások kisebb-nagyobb átalakításai.”
• A 23. oldalon már a QR-kód mibenlétével ismerkedhetünk meg („hidat jelent a papír és az internet között”). De sőt, ezekkel a bizonyos QR-kódokkal a lap további részeiben is találkozhatunk.
• Nagy Bandó András olyan publicisztikát írt „Éljen a piacgazdaság!” címmel, hogy az akár az ÉS címlapján is megállná a helyét vezércikként.
• Hálisten van Hacsek és Sajó, külön jó, hogy előtte egy oldalon keresztül az el is van mesélve, újfent Wikipédia-stílben, hogyan született a „nagy sikerű kabarétréfa”.
• Hacsek és Sajó érzik a modern idők szelét:

• Kukorelly Endre szubjektív bugyiügyi körképpel jelentkezett, amiben ismerőseit kérdezgeti a bugyikról (hogy a válaszok zöme fiktív vagy valós, abba bele se merek gondolni, nem tudom, melyik lenne a kínosabb). És amiben a 🙂 „smiley hangulatjel” néven van emlegetve.

• Röpke 3 oldalban áttekintjük a magyarországi zsidók történetét a zsidó humor példáin keresztül 1867-től egészen a rendszerváltozásig.

Ez utóbbi cikk, vagy mi is ez pontosan (rövid magyarázatok és sok rabbi/Kohn/Móricka-vicc egyvelege), egyébként jól rámutat a lap furcsaságára: egyrészt nem ez az egyetlen anyag, ami egyfajta történelmi kontextusba igyekszik helyezni a humort, azon belül is a Ludas Matyit, bevonva némi patinával. Ami érthető igény, hiszen valamivel indokolni kell, hogy 2023-ban miért is indul ilyen lap, viszont mégis meglepő fordulat, hogy hosszasan olvashatunk ezer éve ismert sztorikat Karinthyról („Én vagyok az első tumorista!”), Molnár Ferencről („Gratulálok, ez nagyon jó volt, holnaptól ezt én mondtam!”) és Rejtő Jenőről (Tudták, hogy egy ideig Lipótmezőn élt? Ő-RÜ-LET!), és kap két oldalt a Ludas Matyi története is, bár igaz ami igaz, eléggé felszínesen veszi végig, hogyan elégítette ki a pártállami igényeket az újság egyes időszakokban (míg másokban hogyan szegült ellen azoknak). Pelle János történeti cikkének végén az áll: „Aztán az idő múlásával egyre kevesebb lett a politika, és egyre több a humor. A Ludas Mátyás ezt a hagyományt akarja folytatni.”

Végre, itt a lényeg, a mindenkit foglalkoztató kérdés! Van politikai humor a Ludas Mátyásban? Nincs. Mármint persze, a humor nagyon szubjektív dolog (csak hogy én is mondjak még egy közhelyt), szóval az, hogy szerintem vicces-e a Ludas Mátyás, nem mérvadó. Valójában azonban a politikai humor lényege, hogy van tétje, ezért joggal feltételezhetnénk, hogy 2023-ban Magyarországon az ismert politikai keretek közt lenne mivel viccelni. Nem sikerült.

Az, hogy Kósa Lajost a tárca nélküli miniszterségével túráztatják (amire valószínűleg már ő maga sem emlékszik), Parti Nagy Lajos lejárt szavatosságú írásaiban az alkotmánymódosítás és a közmunka miatt derpeg (ún. Fülkefor-ciklus), Lőrinc gázszerelő vagyonát meg Krőzus és Dárius vagyona helyezi kontextusba – ez ebben a formában nem politikai humor. Tétje nincs, határokat nem feszeget, csak belekényelmesedik abba a 13 éve tartó ellenzéki stresszlevezető állkapocsőrlésbe, amit ezer más formában is láttunk már, és aminek magunk közt szólva ebben a formában semmi, de tényleg semmi értelme nincs. A rendszer nem ezeken áll vagy bukik.

Pedig egy helyen Halász Géza azt írja: „változtak az idők, változott a humor is, például ellenzékivé lett”. Valóban, a Ludas Mátyás messze van attól, hogy Reakczy Jóskát tegye meg gúnyolódása tárgyának, és a humor lehetne ellenzéki műfaj (még akár: fegyver) is. Gyanítom, sokan ezért is veszik meg a lapot, hiszen a Parti Nagytól Nagy Bandóig ívelő névsor sok ellenzéki szívben gyújt tüzet. Közben viszont a Ludas Mátyás nem merészkedik el azokra a peremterületekre, ahol a humor, pláne a politikai humor ad is valamit a fogyasztóknak.

Így viszont marad a langymeleg. Kicsit boomer, kicsit fiatalosch, kicsit szatirikus, kicsit elméletieskedő, kicsit pajzán, kicsit feminista stb. Nem egy Hócipő, nem is Móricka – ez mondjuk nagy erénye.

A Ludas Mátyás egy felnőtt, nagykorú havilap, ami gyerekcipőben jár. Egy ezresért bőven kivihető a strandra – és még a gyerek elől sem kell rejtegetni, hisz mellbimbó, ugye, úgysincs benne.