Vádat emeltek egy somogyi község polgármesterével szemben hűtlen kezelés miatt

belföld
2023 július 10., 06:25

Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt vádiratot nyújtott be a Siófoki Járási Ügyészség négy személlyel szemben, akik közreműködtek abban, hogy önkormányzati ingatlant áron alul adjanak el a polgármester közeli hozzátartozóinak - írj közleményében a Somogy megyei főügyészség.

A község polgármestere a vádirat szerint először 2005-ben próbálta meg jóval a piaci érték alatt megszerezni a 4,5 hektáros, jórészt erdővel borított önkormányzati földterületet. Akkor az adásvételi szerződést bíróság érvénytelennek nyilvánította. Az önkormányzat 2020-ban nehéz anyagi helyzetbe került, ekkor merült fel ismét a terület eladásának ötlete. Szereztek egy értékbecslői véleményt, hogy az ingatlan 20 helyett 5,9 milliót ér, ez alapján a képviselő-testület megszavazta, hogy az ingatlant megvehessék a polgármester gyerekei. Az adásvételben közreműködő személyek 14 millió forint összegű vagyoni hátrányt okoztak a településnek - írja az ügyészség.

A megyei főügyészség polgári peres eljárást is indított az ügyben, ebben a Kaposvári Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletében elrendelte a vevők tulajdonjogának törlését, és az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreállítását.