Húsz évre ítéltek egy budapesti álrendőrt emberölés miatt

belföld
2023 július 13., 08:01

Jogerősen húsz év fegyházra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a férfit, aki magát rendőrnek kiadva idős embereket fosztott ki, egy embert pedig megölt. A most ötvenéves férfi ellen még 2021 nyarán emeltek vádat, őt a Budapest Környéki Törvényszék február 15-én első fokon bűnösnek mondta ki, és 18 év fegyházra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész életfogytig tartó szabadságvesztésért, míg a férfi és védője a tényállás téves megállapítására hivatkozva, bizonyítottság hiányában történő felmentésért fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, a jogerős ítélettel az emberölést nyereségvágyból elkövetett helyett aljas indokból elkövetetté minősítette és súlyosításul 20 évre növelte a büntetési időt.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2019 tavaszán ismerkedett meg az akkor Budapesten élő 95 éves asszonnyal, akivel 2019. április 10-én annak érdi lakóingatlana és gyümölcsös kertje megszerzése érdekében öröklési szerződést kötött egy ügyvédi irodában. A nőt, aki időközben kiköltözött Érdre, naponta látogatta, de nem azért, hogy gondoskodjon róla: altatót és nyugtatót adott neki, így a sértett egészségügyi állapota fokozatosan hanyatlani kezdett. Az idős nő 2019 nyarán a lakásában elesett, bordatörést szenvedett és légmell alakult ki nála, melynek következtében órákon belül megfulladt.

A halált a tettes - magát a nő unokájának kiadva - jelentette be, majd intézkedett a sértett boncolás nélküli eltemettetéséről. Az elkövető családja másnap birtokba vette a házat, de a várt örökség tulajdoni bejegyzését a kormányhivatal utóbb megtagadta. Az ügyben nyomozást rendeltek el, a holttestet exhumálték, és az orvosszakértők megállapították, hogy a sértett szervezetében halálakor a terápiás szintet meghaladó mennyiségű altató és nyugtató maradványai voltak, így az asszony halálát nem az idős kora okozta. (MTI)