Most már szinte biztos: az alapítványi egyetemek diákjai bukták a 2024-es Erasmust

belföld
2023 július 13., 06:47

Most már szinte kizárt, hogy az alapítványi fenntartásba adott 21 magyar egyetem diákjai részesülhessenek az Erasmus-ösztöndíjból szeptembertől – írja brüsszeli forrásai nyomán a Válasz Online. Ez az összes vidéki, valamint számos budapesti egyetemet (például a Corvinust) érinti, az ő diákjaik kimaradnak az Erasmus-ösztöndíjak következő köréből, illetve az egyetemek továbbra sem kaphatnak európai kutatási támogatásokat.

Az Európai Bizottság szerdán nyilvánvalóvá tette, hogy milyen menetrend kellene ahhoz, hogy ez megvalósuljon, írja a lap. Ennek értelmében szeptember 1-ig módosítani kellene az alapítványi egyetemek kurátorairól szóló magyar szabályozáson. Ráadásul úgy, hogy két EU-s intézmény még értékelje is a szöveget: a törvény elfogadása után egy hónapja van az Európai Bizottságnak annak elemzésére, és ha megfelelőnek tartja, akkor javasolja a Tanácsnak, hogy oldja fel a szankciót, amely jelenleg kizárja a magyar diákok jelentős részét az Erasmus ösztöndíjakból.

A magyar parlament viszont ősz előtt - a mostani állás szerint, amibe a svéd NATO-csatlakozás támogatása még bekavarhat - össze sem ül. A Bizottság szóvivője szerdán "ugyan nem mondta ki azt, hogy a menetrend teljesítése irreális, de alaposabban végiggondolva egyértelmű, hogy csak nagyon nehezen lenne teljesíthető". A lapnak több brüsszeli forrása is megerősítette, hogy a Bizottságnál arra számítanak: a szankció érvényben marad. Ahogy a lap írja:

"ha a jövő héten megszavaznák a Kossuth téren, amit kell, akkor talán lenne még halvány ok az optimizmusra. Ám semmi jele, hogy ez megtörténik."

A Navracsics Tibor vezette Területfejlesztési Minisztérium csütörtök reggeli közleménye szerint viszont ők már egy hónapja kiküldtek egy javaslatot Brüsszelbe, amiben bemutatták, hogy milyen törvénytervezetet fogadna el a magyar parlament a vita megoldása érdekében, ám a Bizottság válaszra sem méltatta őket.

Az alapítványi fenntartásba adott egyetemek kutatási programokból és Erasmusból kizárásának híre idén januárban jelent meg, bár hamar kiderült az is: a kormány akkorra már hónapok óta tudott arról, hogy a Bizottság az EU-s szabályokkal összeférhetetlennek tartja azok működését. A legfőbb probléma az a politikus-kurátorokkal, hogy egyszerre pályázhattak EU-s pénzekre az egyetemük nevében, és volt módjuk miniszterként vagy más tisztviselőként befolyásolni a pályázatok elbírálását

Kiemelt videóink