A kultúráért és innovációért felelős miniszter szerint látszott, hogy a diák csak provokálni ment az eseményre.
Újra tüske lehet Magyarország Brüsszel körme alatt: most az európai Erasmus-stratégiát nem akarják megszavazni, mert kizárták belőle a modellváltó egyetemek hallgatóit. Természetesen harc és nagy csata lesz.
A hallgatók kérdeznek, a miniszter válaszol. Ösztöndíjak, a Pride és az Erasmus is szóba került Debrecenben. A fiatalok mintha még nem jöttek volna le a gépről.
Annyira tökéletes a magyar felsőoktatás megújítása, hogy abban rendes ember hibát nem talál, és „ma csak az ellenérdekeltek támadják”.
A Székelyföldről Budapestre költöző Osonó Színházműhely karizmatikus vezetője az érintettek szerint rendszeresen visszaélt hatalmi pozíciójával, és intim kapcsolatot próbált kialakítani kamaszokkal. Fazakas Misi tagadja, hogy szexuális visszaéléseket követett el.
A repülő első útja pedig hová máshová is vezethetne, mint Brüsszelbe.
Az egyetem nem tartja jogosnak a lépést.
A büszkélkedés közepette nem felejtette el megemlíteni Brüsszel gonoszságát, és azt, hogy „azért büntetnek bennünket, mert magyarok vagyunk.”
Többek között azt is kifogásolták, a szabály nem minden modellváltó egyetemre vonatkozna.
A kormány nem tett eleget azért, hogy a korlátozó intézkedéseket töröljék.
Céges formában működne tovább a kiéheztetett Műegyetem, a szenátus megszavazta, hogy maguk kezdeményezik a modellváltást.
A fideszes Pósán László szerint túl jó magyar felsőoktatás, ezért vették el az Erasmust
Több engedményt tesz a kormány, de az első lépést az Uniótól várják.
Összeférhetetlenségi szabályokat vezetnének be, és a kinevezés sem élethosszig szólna.
Idén összesen körülbelül 700 hallgató veszi igénybe a magyar Erasmust.