Jelentős kockázatokat azonosított a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) lapunkhoz eljuttatott belső jelentése, ami azt vizsgálta, hogy mindent megtette-e az egyetem vezetősége azután, hogy 2022-ben felmerült a nemi erőszak gyanúja. Azon év szeptemberében ugyanis Mérő Vera feminista aktivista azzal kereste meg az egyetemet, hogy egyik diákjukat, R.-t saját kollégiumi szobájában erőszakolta meg az egyik hallgatótársa.
A lapunkhoz eljuttatott jelentés két fő megállapítást tett az üggyel kapcsolatban: bár miután az egyetem értesült az esetről, „a jogszabályi és a belső szabályzatok szerinti kötelező intézkedéseket” – azaz a rendőrségi feljelentést – „azonnal megtette”, azonban
„nem élt azokkal az intézményi lehetőségekkel, amelyeket a saját szabályzata biztosított volna a közösség védelme és a sértett támogatása érdekében”. Ilyen lett volna a jelentés példái szerint az egyes előadásokról vagy az egyetem épületéből való kitiltás.
Az ügyben 2025 őszén született felmentő bírósági ítélet, ami szerint 2022-ben nem történt szexuális kényszerítés, holott az eset másnapján a férfi még olyan üzeneteket küldött, mint hogy „egy intoleráns fasz voltam veled akkor, és nem ezt érdemelted, és senki sem érdemli meg, hogy semmibe vegyék a saját akaratát!”.
Az ítélet nagy felháborodást keltett az egyetemen belül és kívül: a hallgatók sérelmezték, hogy az egyetem éveken keresztül nem indított belső eljárást, és engedte kiállítani, lediplomázni és a kollégiumba beköltözni a férfit, miközben az R. néven ismertté vált lány miatta költözött ki a kollégiumból és kért egyéni tanrendet.
A jelentés szerint az egyetem vezetősége – átvéve a kancellári jogkörben eljáró Jogi és Humánpolitikai Osztályvezető álláspontját – azzal érvelt, hogy mivel büntetőeljárás van folyamatban a férfi ellen, így nem lehet etikai eljárást indítani az egyetemen. Ráadásul úgy gondolták, hogy az ártatlanság vélelme miatt nem is diszkriminálhatták volna, a férfit az órájáról kitiltó oktatót pedig figyelmeztették, hogy muszáj lesz beengednie a diákot, ahogy a vizsgára is.
A hallgatói tüntetések miatt az egyetem vezetése tavaly decemberben beleegyezett az erőszakos bűncselekményekre vonatkozó szabályozás felülvizsgálásába és a vizsgálat lefolytatásába. A vizsgálatról szóló jelentés már márciusban elkészült, mégis csak április végén küldte ki a hallgatóknak a Magyar Képzőművészeti Egyetem kancellárja. Dóci Gergely kancellár megkeresésünkre azt mondta, ennek adminisztratív okai vannak, amiért személyesen vállalja a felelősséget. (A kancellár az ügyről részletesen beszél a cikk második felében.)
A jelentés másik fő megállapítása az volt, hogy a vizsgált időszakban, azaz 2022 augusztusa és 2025. december 2-a között, „nem történt olyan intézkedés, amely a szexuális jellegű visszaélések kezelésére korszerű, átlátható és biztonságközpontú intézményi protokollt alakított volna ki”.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?