Lex Babis: strómanjaik mögé bújva sem kaphatnak állami támogatást a cseh politikusok

külföld
2023 augusztus 03., 06:54

Megszavazta a parlament mindkét háza az összeférhetetlenségi törvény módosítását, így a jövőben a politikusok és strómanjaik cégei nem kaphatnak állami támogatást és nem indulhatnak állami pályázatokon Csehországban - írja az Euronews.

A Kalózpárt elfogadott módosító javaslata tovább szigorítja az eddig is meglehetősen rigorózus törvényt, aminek értelmében már eddig sem birtokolhattak például médiacégeket politikusok, és állami támogatásokat és beruházásokat sem fogadhattak el. Mostantól viszont strómanok mögé sem bújhatnak: akkor sem menekülhetnek ugyanis a törvény hatálya alól, ha családtagjaikra ruházzák át a tulajdonjogot.

Lex Babis

Az összeférhetetlenségi törvény jelenlegi módosítása az Euronews által szemlézett kormánypárti és ellenzéki politikusok szerint alapvetően Andrej Babis korábbi kormányfő, az ellenzéki ANO mozgalom elnöke ellen irányul.

Babis tulajdonában van az Agofert holding, amely az egyik legnagyobb, több mint 35 ezer embert foglalkoztató cseh vállalatcsoport, és két országos napilap is, a konzervatív Lidové Noviny és a liberális Mladá Fronta Dnes, emellett több kisebb televíziót és rádiót is birtokol.

Az ANO hónapokon keresztül próbálta megakadályozni a törvénymódosítás elfogadását, végül azonban nem járt sikerrel az alsóházban és a felsőházban is többséggel rendelkező kormányoldallal szemben.

Az ellenzék által sokat bírált törvénymódosítást még Petr Pavel államfőnek is alá kell írnia, amennyiben ez megtörténik, a törvény jövő januárban lép életbe.

Kiemelt videóink