Havi 60 ezer forinttal kerül többe a mindennapi megélhetés

gazdaság
2023 augusztus 05., 07:27

Alig van olyan, aki ne költene többet a megélhetésre, mint egy évvel korábban – a K&H legfrissebb felmérése szerint a 30-59 évesek havi átlagban 60 ezer forinttal költenek többet a tavalyinál. Az első negyedévben 64 ezer forintos többletkiadás volt az átlag. A válaszadók 28 százaléka 20-49 ezer forinttal, míg 37 százalékuk 50-99 ezer forinttal kénytelen többet költeni a tavalyinál egy-egy hónapban a mindennapos kiadásokra.

link Forrás

A bank által közzétett adatok szerint majdnem minden ötödik válaszadó (18 százalék) minden hónapban 100-149 ezer forinttal többletkiadásra kényszerül. Ez azt jelzi, hogy „bár az infláció minimális mértékben lassult a második negyedévben, ezt a harmincas, negyvenes és ötvenes korosztályba tartozók nem igazán érzékelték” – értékelte a felmérés adatait a bank. A felmérésben a válaszadók 91 százaléka mondta azt, hogy a második negyedévben többet költött a megélhetésére, mint egy évvel korábban (az első negyedévben 92 százalék volt, vagyis lényegében nem változott ez az arány).

A költségnövekedés mediánértéke 48 ezer forint volt, vagyis ez az az összeg, amennyinél a válaszadók fele több, fele kevesebb pluszkiadásról számolt be. Az első negyedévben az átlagos többletkiadás 65 ezer, a medián pedig 49 ezer forintot tett ki, érdemi változásról tehát itt sem lehet beszélni. A hivatalos adatok szerint az első negyedévben minden hónapban 25 százalék felett volt az éves infláció, a második negyedév hónapjaiba némi lassulás eredményeként 20,1-24 százalék közé csökkent, emlékeztet a bank.