Százak betegedtek meg a hőségben a cserkészek dél-koreai világtalálkozóján

külföld
2023 augusztus 05., 10:47

Több százan betegedtek meg a 35-40 Celsius-fokos hőségben a cserkészek dél-koreai dzsemboriján, amelyen több mint 40 000 fiatal vesz részt a világ minden tájáról. Részben az időjárás miatt a 4500 fős brit csoport, amely a rendezvény a legnagyobb résztvevője, a dzsembori helyszínéről, Szaemangeumból Szöulba költözik.

Az amerikai és a szingapúri csapat szintén visszahívja cserkészcsapatait az eseményről. Az Egyesült Államok biztonsági aggályokra hivatkozva egy pjongcsangi katonai helyőrségbe viszi a résztvevőket.

A dél-koreai kormány közölte, hogy további 60 orvost és 700 karbantartó dolgozót küld a mosdók és zuhanyzók karbantartására. Az AccuWeather előrejelzése szerint a rendezvény helyszínéül szolgáló régióban zivatarok várhatóak, a hőmérséklet pedig a magas páratartalom miatt 40 Celsius-foknál is melegebbnek fog tűnni.

A világ legnagyobb ifjúsági táboraként jellemzett dzsemborit négyévente rendezik meg, a résztvevők többsége 14 és 18 év közötti. Az idei rendezvényre 155 országból érkeztek fiatalok. A Cserkészmozgalom Világszervezete (WOSM), a legnagyobb nemzetközi cserkészszervezet megkérte az eseménynek otthont adó Koreai Cserkészszövetséget, hogy fontolja meg a rendezvény korábbi befejezését.

A brit csapat egyik tagja a BBC szöuli tudósítójának, Jean Mackenzie-nek azt mondta, hogy a visszavonulás mellett nem csak a rendkívüli hőség, hanem a létesítmények és az ételek miatt is döntöttek. A vécéket „egészségügyi kockázatnak” nevezték, és hozzátették, hogy a gyermekek étkezési igényeit nem elégítették ki. A táborhelyen tartózkodó gyermekek szülei közül többen azt mondták, hogy a hőség miatt nem tartanak semmilyen tevékenységet, és néhány speciális étrendi igényű emberről nem gondoskodnak. Mások viszont megvédték a rendezvényt, mondván, hogy gyermekeik csalódottak voltak, amiért el kellett menniük.