Gyopáros kormánybiztos Sándor Fegyirről: Nem magyar az ember

belföld
2023 augusztus 09., 18:46

Kedd délután jelent meg egy ukrán nyelvű Facebook-oldalon egy poszt ezzel a szöveggel: „Magyarország beleegyezik, hogy Sándor Fegyirt, a lövészárok professzort nevezzék ki Ukrajna magyarországi nagykövetévé”. Sándor filozófus és szociológus, az Ungvári Nemzeti Egyetem tanára, aki harcolt a kelet-ukrajnai fronton, az ukrán hadsereg részben magyar származású önkéntesekből álló egységének, a Kárpátaljai Sárkányoknak a vezéralakja. És aki március óta várt arra, hogy a magyar államfő aláírja a befogadólevelét.

A poszt a nagykövet saját Facebook-oldalán is megjelent, mivel megjelölték benne. Cikkünk megjelenéséig 131 komment volt, ezek többségében gratuláltak az új nagykövetnek, egyetlen egyet találtunk, amelyben egy elég nyilvánvalóan kamu profil azt tanácsolta Sándornak, hogy ne méltóságos urat játsszon, mint elődje, hanem legyen alázatos.

A kommentelők között volt a Diétás Magyar Múzsa találata szerint Gyopáros Alpár fideszes országgyűlési képviselő, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos is. Aki előbb azt írta: „Nagyon sajnálom, de nem tudom elolvasni a cirill betűket… Hogy hívják ezt az embert?”, majd amikor átültették neki Sándor nevét latin betűsre (igaz, hibásan, Fedir Sándornak írva), akkor úgy reagált:

„Köszönöm! Máshol mást olvastam. Ezek szerint nem magyar az ember.”

A kommentekről a Diétás Magyar Múzsa screenshotot is készített.

Ez azért szerencse, mert amikor szerda este fél 9 körül kerestem, nem találtam a kommentek között Gyopáros kormánybiztos szavait (persze lehet, hogy csak én kerestem ügyetlenül). Aki egyébként egy olyan emberről állította, hogy nem magyar, akinek az édesapja magyar–szlovák, az édesanyja ukrán–olasz származású. Sándor Fegyirnek tehát volt miből választania, hogy milyen nemzethez tartozónak érzi magát – és ő magyarnak vallotta magát. Persze aztán jött Gyopáros Alpár, és átlátott a szitán.