Orbán: Nincs nyaralás a minisztereknek

POLITIKA
2023 augusztus 18., 05:51

A magyar infláció gyökere a háború – mondta Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában. Egy nem háborús, nem szankciós közegben a magyar gazdaság is a szebbik arcát tudná mutatni, tette hozzá. Szerinte a Vatikán és Magyarország kivételével senki nem képvisel békepárti álláspontot.

Három teendő van szerinte az infláció kezelésében. Elsőként meg kell védeni a munkahelyeket, majd le kell törni az inflációt.

Az árspekuláns multikat erővel kell rákényszeríteni arra, hogy ne emeljék indokalatlanul az árakat. Ez ellen az ársapkákkal és a versenyhivatal segítségével küzdött a kormány.

Év végére egyszámjegyű lesz az infláció a miniszterelnök szerint. Augusztusban pedig meg is mutatkozik majd, hogy ez lehetséges. A hónap végére tényekkel alátámasztott „remény” lehet majd.

A harmadik teendő a növekedés. Ehhez az infláció letörése mellett béremelésre van szükség. Ehhez fontos, hogy a magyar gazdaság vissza tudjon térni a háború előtti pályára.

„A gazdasági növekedés a második negyedévben elég csúnyán csökkent” – mondta. De jó hír, hogy ezen túl vagyunk és a harmadik negyedév szerinte már érezhetően jobb.

„Látja, hogy nyáron sem áll meg a munka, ilyen gazdasági helyzetben a nyaralás az nem engedhető meg néhány kulcsminiszter számára” – mondta.

„Az év végére egy pozitív nullát szeretnék elérni” – ezt a gazdasági növekedés kapcsán jegyezte meg. Amikor majd egyszámjegyű lesz az infláció, valamikor október és december között, az nem azt jelenti, hogy hátra lehet dőlni, mert az még mindig nagyon magas.

A következő évben öt százalékos inflációt jósol.Az atlétkai világbajnokság kapcsán kiderült, hogy a következő napokban Magyarországra érkezik a katari emír, Recep Tayyip Erdogan török elnök és Aleksandar Vucic szerb elnök is.

Magyarországnak saját hadiipar kell – mondta el a Rheinmetall beruházása kapcsán. Ma fognak ugyanis átadni egy gyárat Zalaegerszegen, amelyben 49 százalék magyar tulajdon van.