Diplomáciai csúcs az atlétikai vb-n: Orbán azt mondta, meghívja a „barátait”

külföld
2023 augusztus 19., 09:43

A magyar kormányfő pénteken az állami rádióban arról beszélt, hogy az atlétikai világbajnokság apropójából országa meghívja a „politikai barátait”, az EU és a NATO vezetői azonban hiányoznak az esemény vendéglistájáról – írja az Euronews.

A portál szerint a „nacionalista miniszterelnök”, az „illiberális demokrácia önjelölt híve”, akit a nyugati partnerekkel szembeni gyakran irigykedő magatartás jellemez, számos kétoldalú találkozót tervez az elkövetkező napokban, mivel a főváros, Budapest ad otthont a 2023-as atlétikai világbajnokságnak.

A sportesemény lesz a háttere a katari emírrel, Törökország, Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán elnökével, valamint a balkáni országok, Szerbia és Bosznia vezetőivel folytatott megbeszéléseknek. A világbajnokság emellett Orbán szerint kínai üzletemberekkel folytatott tárgyalásokat is lehetővé tesz. Ez a lista az Euronews szerint az ország keleti befolyási övezet felé való sodródásának jele, és megemlítik azt is: az Orbán által politikai barátoknak nevezett politikusok közül többen felelősek azért, hogy országukban hanyatlóban van a demokrácia.

A keleti nyitás apropóján azt is megemlítik: közép- és kelet-európai szomszédai közül egyedülálló módon Magyarország az ukrajnai invázió óta szoros kapcsolatokat ápol Moszkvával, nem hajlandó fegyverekkel támogatni Ukrajnát, illetve nem engedi, hogy fegyvereket szállítsanak át a közös határon. Ez, valamint a jogállamisági problémák és a demokrácia leépülése nagymértékben elszigetelte Magyarországot európai és amerikai partnerei körében, ami több milliárdnyi európai uniós forrás befagyasztását és washingtoni szankciókat eredményezett, írják.