Uj Péter: Egy nép eltakaríttatott mindenestül onnét, Hegyi-Karabahból, ahol egyébként több mint kétezer éven át élt

(Két részlet Uj Péter heti hírleveléből. Ha szeretnéd elolvasni az e heti, 162-es számú hírlevelet, aztán minden szerda éjjel, esetleg csütörtök hajnalban megkapni a friss írásokat, fizess elő a „444 Közösség” vagy a „444 Belső Kör” csomagra.)

„Megvan mindenkinek a maga baja, persze, drága a benzin is, Orbán ujjaihoz ragadnak húszezeresek, cudar idők járnak az államháztartásra (a büdzsében kevés a zsé), csak a recesszióban nincs visszaesés, elég sokunk bajszán nem billeg morzsa, meg Fico is ficánkol, van baj elég, na, mindenkinek annyi baja, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen, ahogy a költő, illetve a zenélő festő mondja, na most ennyi baj között bajlódva ugyan kinek marad akármicsodája pont azon aggódni, hogy mi történik mitőlünk ezervalahányszáz kilométernyire dél-keletre, a Kaukázus déli lejtőin, alig Csongrád megyényi területen?

Pedig ott éppen olyasmi van, hogy egy népnek el kellett takarodnia (eltakaríttatott) mindenestül onnét, Hegyi-Karabahból, ahol egyébként több mint kétezer éven át élt. Minimum. Lehet, hogy három.

A népek és nemzetek nagy népieskedéseire és nemzeteskédéseire, pláne a keresztények sérelmeire (a kereszténység errefelé lett először államvallás, jó hatszáz évvel azelőtt, hogy mi, magyarok megismerkedtünk volna Jézus Krisztus történeteivel) oly fogékony kormányunk sem nagyon rángatja a vállát, minek is rángatná, ha egyszer a főnök, Putyin atyuska sem hederít, pedig ő is nagy védelmezője egyébként a kereszténységnek meg mindnféle tradicionális izénak, vagy legalábbis szereti ilyesminek álcázni válogatott bűncselekményeit, ráadásul neki kellett volna szavatolnia az Azerbajdzsánba enklávézódott örmények biztonságát. De éppen más dolga volt.”

„Azt is nehéz elképzelni, hogy akkor itt nyugvópontra kerülhetnek a dolgok. Örményország ugyan tehetetlennek tűnik, de hogy ez a nemzeti megaláztatás miket indít el az egyébként sem könnyű sorsú országban, az teljesen megjósolhatatlan. És akkor leírhatjuk a vészjóslóan hangzó »Jereván forrong« fordulatot. Viszont a magukat joggal nagyon erősnek érző azeriek meg miért állnának meg félúton, amikor van még egy enklávéjuk (vagy az ő szemszögükből: exklávé) ottan, a gyűlölt és már majdnem megsemmisített ellenségtől körülvéve. Az minimum nagyon gyorsan eszükbe fog jutni, hogy kicsikét szélesebb korridorra lenne szükség Nahicseván és az ország törzsterülete között. Annál is inkább, mert az azeri rendszer egészen csöppet dinasztikus és személyi kultuszos, a dinasztiaalapító egykori helyi kágébéfőnök, a mai elnök apja, Hejdar Alijev (1993-tól 2003 volt azeri elnök, 2003-ban halt meg) pedig éppen ide, mármint Nahicsevánba valósi.

Summa summárum és ceterum censeo (2 in 1): a Kövér László és más zsenik által is az emberiség meghaladhatatlan csúcsintézményének tartott »homogén« nemzetállam azért nem apácazárda és nem fényes lokál. Pláne nem a Kaukázus környékén.”