Varga Judit szerint „lassan európai érték lesz a korrupció”

POLITIKA
2023 október 09., 17:30

„Sok mindent elképzeltünk már erről a világról, de azt, hogy a feje tetejére is áll, és be is következzen, azt még nem,” vezette fel Varga Judit napirend előtti felszólalásában azt, hogy a "belga bíróság egészen májusig nem folytatja az eljárást a súlyos korrupcióba keveredett baloldali európai parlamenti képviselő Eva Kaili ellen, mert állítólag megsértették az mentelmi jogát."

„Ismerjük ezt a baloldali tempót. Hihetetlen, de lassan európai érték lesz a korrupció. (...) És ehhez asszisztálnak a nemzetközi finanszírozású jogvédő NGO-k is,”

- mondta. Ezért a 2024 második felében felálló magyar elnökség egyik célja, hogy a jogállamiság elveit az intézmények működésén is számon fogja kérni. Varga szerint

„elég volt abból a gyakorlatból, hogy csak tagállamokról írhatnak zsaroló jogállami jelentéseket, és közben az Európai Parlament, amelyet ötévente megválasztanak és teljesen elszámoltathatatlan, visszahívhatatlan, megszegi ezeket az elveket.,”

(MTI)