A Nemzeti Földügyi Központ korábbi vezetőjét vették őrizetbe gyerekpornó miatt

bűnügy
2023 október 11., 06:07

Szeptember 15-én reggel, a háza előtt fogták el a nyomozók N. J.-t, a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) addigra már elnöki pozíciójából eltávolított vezetőjét, aki céges laptopján közel 400 gyermekpornó-felvételt tárolt – írja a hvg.hu.

Korábban mi is megírtuk, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 17-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit kiskorúakról készült pornográf felvételek miatt vettek őrizetbe, és akiről akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy egy állami szervnél volt vezető.

A hvg azt írja, nem nemzetközi pedofilhálózat utáni nyomozás során, hanem egy magyarországi feljelentés alapján indult eljárásban jutottak el a rendőrök a gyermekpornográf-felvételek birtoklásával gyanúsított volt állami vezetőhöz. A férfit szeptember 15-én reggel, otthona előtt fogták el, majd vették őrizetbe.

N.J. nem sokkal korábban még az Agrárminisztérium alá tartozó költségvetési szerv, az NFK elnöke volt a szervezet 2019-es megalakulásától kezdve. Az agrártárca a hvg.hu-nak október 3. óta nem hajlandó elárulni, hogy mikor, kinek a kezdeményezésére és milyen indokkal mentették fel. Ami biztos, hogy leváltását titokban tartották, az NFK honlapján csak szeptember 15-én, a férfi elfogásának napján frissítették a vezetők névsorát, ahol N. J. elnökként már nem szerepelt.

A gyanúsított férfi, N. J. nem ismerte be a bűnösségét, de a letartóztatását elrendelő nyomozati bíró a bizonyítékok alapján nem kételkedett a gyanú megalapozottságában. A férfi az általa kizárólagosan használt céges laptopon gyerekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló 7 pornográf videót, és 390 hasonló fényképet tárolt – ezek egy része 12 évesnél fiatalabbakat is ábrázolt.

Kiemelt videóink