Nemzeti bajnokok Encsről, államadósság-csökkentés a polgári M3 Outletből

gazdaság
2023 október 16., 08:43

Nagy Márton az egykor szebb napokat látott, valaha még újságként működő Indexen fejtette ki vízióit arról, hogyan fogjuk 2030-ra kenterbe verni Közép-Európát, a Baltikumot, és hogyan fogunk szoros emberfogással rátapadni az EU-átlagra.

Igen, bő hat év múlva. Igen, az az ország, amely negyedik negyedéve van tartósan recesszióban, gazdasági növekedésben az egyik legrosszabb, inflációban messze Európát verő teljesítményt nyújt az elmúlt egy évben. Tudják, MindenVálságbólMegerősödveJövünkKi Földje.

Szóval Nagy Márton miniszter, aki korábban a jegybankban volt Matolcsy György jobbkeze, míg ki nem telt a becsülete, hat évre szóló robusztus növekedési programot vizionált (növekedés-vizionálásban talán az előző főnökétől tanult sokat). A tíz pontot, amivel szerinte 2030-ra az EU-fejlettség 90 százalékán leszünk – most épp 76,6 százalékon állunk, idén előzött meg minket Románia, így már csak öt ország van mögöttünk – talán a Mély Magyarország tehetségadó képességéről szóló kormányfői okfejtés jegyében egy Magyarország-térképen helyezte el (a térkép-kultusz szintén időtállónak tűnik az MNB-ben, 2007-ben például Matolcsy régi bizalmas, Csizmadia Norbert a csodálatos magyar banán kitalálójaként hagyott maga után kitörölhetetlen nyomokat a jövő magyar gazdaságtörténetében).

No de vissza Nagy Mártonhoz! Ő ugyanis egy több mint elgondolkodtató Magyarország-térképet készített most – nézzék csak!

Mondhatjuk, hogy Nagy Márton csak véletlenszerűen dobálta fel a pontokat, mintha épp egy piacképes hitelkamat-plafonhoz kellene számokat kitalálnia. De ha megnézzük, a Határátkelők és szállítmányozás fejlesztése szövegmező véletlenül sem Belső-Mély Magyarországra került, hanem – nagyjából – a logisztikailag tényleg fontos röszkei magyar-szerb határátkelőre, ahogyan a Demográfiai fordulat is Békés megyére került, ahol a legsúlyosabb az elnéptelenedési válság, míg a High-tech iparágak a BMW-gyár és a gigantikus akkugyár városába, Debrecenben (hogy bármelyik high-tech iparág-e, abban ne merüljünk most el, a kormány szerint nyilván az).

Ebből kiindulva mit várhatunk még 2030-ig? Sorolom, reménykedve abban, hogy jól geolokalizáltuk a többi szövegbuborékot is.

  • A polgári M3 Outletből finanszírozzuk a jövőben az államadósság csökkentését, sőt, azt is, hogy hitelfelvevő országból hitelnyújtó ország legyünk;
  • Valahonnan Szikszó és Encs közül, talán Halmajról, de inkább Rásonysápberencsről érkeznek az új nemzeti bajnokok.
  • Budapest délnyugati határában, illetve a Törökbálint-Budaörs térségben felbukkan még 500 000 fő munkaerő.
  • A szélerőművekben már eddig is jól teljesítő Győr-Moson-Sopron megyéből, Csorna környékéről még több energia jön, főleg zöld energiamix formájában.
  • A Csáfordjánosfalva, Vasegerszeg, Répcelak háromszög gondoskodik a következő években a profitegyenleg javításáról.
  • A Sümeg-Gógánfa tengelyről érkezik a digitális átállás.
  • És végül a Tolna megyei Döbrököz mutat példát a Vertikális és horizontális FDI-hasznosításból.

Mit is tehetünk ehhez hozzá? Hajrá, Mély Magyarország, hajrá, 2030!