Gyurcsány: Egy tál lencséért vagy harminc ezüstért ne add el az életed

belföld
2023 október 22., 11:51

Egyszerre kell álmodni egy tisztességes, szép országról, egyszerre kell tervezni, hogy ez hogyan fog megérkezni és egyszerre kell adni hétköznapi kapaszkodókat, hogy van más is az életben, mint munka, munka, munka, hogy kiszakadhatsz ebből.
Ennek a nagyobb részét meg tudjuk csinálni

– mondta Gyurcsány Ferenc pártelnök a Demokratikus Koalíció 12. születésnapi rendezvényén vasárnap. Az ünnepi beszédben Gyurcsány bejelentette a DK Plusz mobilalkalmazást, valamint nagyívű beszédet mondott arról a vízióról, amilyennek Magyarországot látja. Ez utóbbi részeként a beszéde végén ismertette azt a három konkrét pontot, ami szerinte a mai DK programja:

  • Meg lehessen élni a havi bérből és nyugdíjból, mert ma az emberek 67 százalékának gondot okoz a napi megélhetés.
  • Legyen háromhavi megtakarítása mindenkinek, hiszen Magyarországon ma tízből hat embernek gondot okoz, ha beesik egy százezer forintos váratlan kiadása.
  • Minden évben legyen lehetőség elutazni egy hétre pihenni – ezt most a magyar emberek fele nem engedheti meg magának.

Gyurcsány a beszédében beszélt a hazáról, nemzetről és országról, Ázsiáról és Európáról, a kormány által vizionált keresztény Magyarországról, államról és szabadságról. Néhány fontosabb gondolat a beszédéből:

  • A kormány szerint Magyarország keresztény ország. Gyurcsány szerint népszámlálási adatok is elgondolkodtatóak, de igazából a probléma „alapvetően az, hogy valamennyiünk hazája-e Magyarország, mindenkié vagy csak a kiválasztottaké?” Keresztények is vagyunk, meg nem keresztények is. Hiszünk prófétában, az emberré vált Istenben, a megváltó egyszeri eljövetelében. Hiszünk abban, hogy a fizikai, metafizikai véletlen gyermekei vagyunk.
  • „Az ország a test, a haza a lélek, a nemzet az érzés. Az ország a test, a haza a lélek, a nemzet az érzés. A nemzethez nem kell sokkal több, mint hogy én azt mondjam: magyar vagyok. Sydneytől Székelyudvarhelyig egy nemzethez tartozunk. A haza a közös cselekvés, emberek közössége, azt jelenti, hogy otthon vagyok, biztonságban vagyok, hogy vigyáznak rám. Akkor marad meg a haza, ha teszünk érte. Az ország egy fizikai hely, egy jogviszony, egy szerződés."
  • Most olyan világot élünk, amiben azt gondolják, hogy akik nem értenek egyet velük, azok rosszak, sőt állatiasok. „Aki azt hiszi, hogy ez csak a politikára igaz, hallgassa meg egyik másik szurkolótábor rigmusait az ellenfélről. Vagy egyik másik vehemens színészünk megjegyzését egy másik színészről. Lassan elfelejtjük, hogy az ember jó.”
  • Nem az állam a főnök. „Az államot mi csináljuk, mi hozzuk létre. Mi vagyunk azok, akik meghatározzuk az állam működését, és nem az állam teszi ezt fordítva.”
  • „A többség szabadsága semmit nem ér, ha a többség kezében ennek a szabadságnak a megéléséhez nincs lehetőség.” Aki szabadságról beszél az egy lehetőséggel kibélelt szabadságot akarjon mindenki kezébe adni. „Hogy egy tál lencséért vagy harminc ezüstért ne add el az életed, ne add fel az álmaidat...”
  • „Magyarország a hazánk, Európa az otthonunk. Vannak mostanában olyanok, akik Európáról kevesebbet szeretnek beszélni, többször jön a szájukra Ázsia, mint Európa, legalábbis amikor dicserőleg kell beszélni”.