• „A központi kormányzat láthatatlan összegeket költ szociálisan célzott lakhatási célú kiadásokra.”
• „A támogatott lakáshitelekhez a lakhatási szegénységben élők egy része nem fér hozzá.”
• „Az állami támogatások aránytalanságát jól mutatja, hogy az általában elsősorban lakáscélra felhasznált babaváró hitelt a legnagyobb arányban a legfelső jövedelmi ötöd vette igénybe.”

Néhány érzékletes megállapítás a Habitat for Humanity idei éves lakhatási szegénységéről írt jelentéséből. A jelentés első két fejezetét kedden mutatta be a két szerző, Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont társalapítója, valamint Ámon Katalin, a Közép-európai Egyetem (CEU) PhD-hallgatója.

A szervezet az elemzései alapján arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországon továbbra is „hiányzik a lakáspolitika tervezése, három minisztérium között vannak szétszórva a felelősségek, nincs lakáskoncepció és hosszú távú gondolkodás”.

Ámon a megfizethetőségről szóló fejezetben arra jut, hogy az utóbbi időszakban elszálló árak és az egyre kevesebbet érő bérek tovább mélyítik a háztartások pénzügyi problémáit.

Röviden összefoglalva:

• 2022 júniusától 2023 júniusáig nagyjából 20 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, ezen belül 34 százalékkal emelkedett a háztartási energia ára;
• 1 év alatt majdnem 20 százalékkal csökkent a nettó reálkereset;
• bár a lakásárak nem növekedtek számottevően, sőt néhány százalékkal csökkentek is, az albérletárak országosan 14 százalékkal emelkedtek az elmúlt egy évben (az elmúlt nyolc évben 88 százalékkal).

Tehát a háztartások jövedelme nem nőtt olyan mértékben az elmúlt években, mint a lakások és a magánpiaci lakásbérletek árai.

Az elemzésből kiderül az is, hogy minél alacsonyabb egy háztartás jövedelme, arányaiban annál többet költ lakhatásra. „A lakhatás megfizethetőségének hiánya a háztartások eladósodásához és lakásvesztéshez vezet” – írja a jelentés. A kis jövedelem vezethet a lakás állapotának romlásához is: „A lakosok 20,4 százaléka, körülbelül 1,9 millió lakos él beázó tetejű és/vagy penészes ingatlanban. A lakosok 1,5%-ának nincs vécé, fürdő, zuhanyzó a lakásában.”

Mit tesz a kormány?

Hogy mégis mennyire és milyen eszközökkel osztja szét a forrásait az állam, azt Czifrusz a kötet Kormányzati szakpolitikák és költségvetési kiadások című fejezetében szedte össze.

Ez azért bizonyult nehéz feladatnak, mert „a lakáspolitika költségvetési tervezése a korábbiaknál is átláthatatlanabb lett az elmúlt évben”. Ugyanis a rendeleti kormányzás előnyeit kihasználva 2022 utolsó napjaiban módosult a 2023-ra tervezett költségvetés, ám az indoklását nem írta újra a kormány, „így például a lakáspolitikai eszközök 2023. évi kiadásainak aktualizált előirányzatait sem ismerjük”.

Czifrusz is megemlíti, hogy az infláció és a lakhatási kiadások emelkedése a lakhatási szegénységben élőket érintette súlyosabban, és hogy erre a közpolitikai változások alig reagáltak, de megemlíti azt is, hogy 2023/24-ben a középosztály lakhatásának támogatását is „jelentősen csökkenti a kormány”.

Míg 2022-ben lakástámogatások címszó alatt az állam a rendszerváltás óta a legtöbbet költötte, addig a 2024-es tervek szerint a rendszerváltás utáni mélypont következik. A 2022-es rekordösszeg okai elsősorban az otthonfelújítási támogatások voltak. „A programban 1775 milliárd forint értékű felújítás valósult meg, 770 milliárd forint állami támogatással, 380 ezer ingatlanon” – írják, majd hozzáteszik, hogy ez a támogatás nem volt hozzáférhető a szegényebb háztartások számára.

A fejezet említi a babaváró hitelt és a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK), melyek jelentős változásokon mentek keresztül idén – előbbiről itt, utóbbiról itt írtunk. A babaváró hitel – igénylői 12 százaléka tartozik csupán a legkevesebbet keresők közé – a Habitat szerint 2024-től igazságosabb lesz, mert a gazdagabb háztartások közül kevesebben férnek hozzá, így elértéktelenedik, a gazdagabbak pedig kevesebb állami forráshoz jutnak.

A „városi” CSOK megszűnéséről azt mondják, ez „inkább növeli a területi szempontú lakhatási szegénység kockázatát”, mivel a szegényebb igénylőket a falusi CSOK-os kistelepülések irányába fogja mozgatni, ahol alapból nehezebben elérhetők a közszolgáltatások. „A városi lakáshoz jutás megfizethetőségi problémáinak megoldásából az állam ezzel párhuzamosan kivonul.” A CSOK-hoz azért is nehéz hozzáférni, mert nagyon sok kritériumnak kell megfelelni, amire sokan saját energiából nem képesek, illetve nincs pénzük, hogy előfinanszírozzák a felújítási munkákat.

A rezsicsökkentés csökkentéséről is szó esett, ami a Habitat szerint rontotta a szegényebb háztartásokban a megfizethetőséget. Itt egyetértenek az Európai Unióval – mellesleg Hernádi Zsolt MOL-nagyfőnökkel is –, miszerint ahogy máshol is, úgy ebben az esetben is növelni kellene a rászorultsági alapon célzott eszközök arányát.

Nem megy át a kormányon

A szerzők kérdésekre reagálva elmondták, sok mindenre azért nem tudják a választ, mert nincsenek állami szintű kutatások, statisztikák, amikre alapozni lehetne. Van olyan is, hogy egyes intézmények vagy csak pénzért, vagy sehogyan sem adnak ki adatokat, „amikről egyébként tudjuk, hogy léteznek, mert mondjuk kormánykommunikációs hírekben megjelennek”.

Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója szerint „Magyarországon a lakosság jelentős része rossz minőségű, energetikailag korszerűtlen lakásban él. A méltó otthon megteremtése saját erőből nem elérhető számukra. A megélhetés és a lakhatás költségeinek drasztikus emelkedése még inkább ellehetetleníti az alacsony jövedelmű családok helyzetét. A legfájóbb, hogy az államnak továbbra sincsenek válaszai ezen háztartások problémáinak megoldására.”

Elmondása szerint bár folytatnak beszélgetéseket kormányzati szereplőkkel, és vannak is javaslatok, amiket elő tudnak adni, ezeket az adott szereplők általában nem képesek keresztülvinni a kormányzaton. Ezért is csinálnak saját projekteket és koncentrálnak inkább az önkormányzatokra – igaz, a kormánynak kellene országos stratégiát kidolgoznia, hogy az önkormányzatoknak legyenek eszközeik és forrásaik a segítségnyújtáshoz.