Ott tart már a Nemzeti Színházban történt baleset, hogy annak Vidnyánszky a legnagyobb áldozata

KULTÚRA
2023 november 17., 12:49

Bár két színész (Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó) zuhant le és szenvedett súlyos sérülést múlt pénteken a Nemzeti Színházban, a Fidesz médiáját és a holdudvar szereplőit olvasva mostanra már úgy tűnik, hogy a legnagyobb áldozata a balesetnek Vidnyánszky Attila.

Miközben a Nemzeti vezetője maga érezte úgy, hogy van felelőssége az ügyben, és lemondott, előbb csak szolidaritási verseny indult el, amiről egyesével számolt be a Fidesz-sajtó. Az Origo például így:

Ez a kiállási hullám a másik Nemzeti, a Múzeum éléről kirúgott L. Simon László esetében valahogy nem indult el.

Amikor kiderült, hogy Csák János miniszter nem fogadja el Vidnyánszky lemondását, akkor másik irányba indult el a kommunikáció. Hogy merre, azt egészen pontosan mutatja Apáti Bence egykori balett-táncos, a Budapesti Operettszínház balettigazgatójának két írása, ami mindössze három nap különbséggel jelent meg.

Az elsőben Apáti saját élményei alapján írta meg, hogy milyen borzalmas átélni egy balesetet a színpadon, vagy milyen ettől félni. A végén egészen pátoszosra vált, mint a vezető a vezetőnek üzen:

„Attila!
Hidd el, megértelek!
Óriási szíved van, akkora, hogy be sem fér abba nagy épületbe, amit Nemzeti Színháznak hívnak.
Tudom, mi jár a fejedben.
Ne tedd!
Te nem mondhatsz le, nekünk szükségünk van rád!
Az egész országnak szüksége van rád!

A színház veszélyes üzem.
Ezt te is tudtad, és a megsérült művészeid is tudták.
Akik meg fognak gyógyulni.
És ha néhány hónap múlva újra próbálni fognak, ugyanúgy felmennek majd arra a magas díszletre.
Vagy egy másikra.
Egy még magasabbra.
Mert színházi emberek.
Attila, nem mondhatsz le.
Nem teheted!

Miniszter úr!

Nagyon kérem, ne fogadja el Vidnyánszky Attila lemondását.”

Azt, hogy a színház veszélyes üzem, és szerencsére nem történt nagyobb baj, a színészek már jól vannak, Vidnyászky is elmondta a Hír TV-ben, és azt is pontosította, hogy nem 4-5 méterről, hanem 2 méter 84 centiről zuhantak le a színészek. Erre erősített rá Velkovics Vilmos is, amikor azt mondta, a színházra egy filmforgatásos példát hozva, hogy „A színház egy veszélyes üzem, balesetek mindig történtek, elég csak Alec Baldwin filmforgatáson történt balesetére gondolni, ahol lelőtt véletlenül egy operatőrt. Miért gondolta ön, hogy a Nemzeti Színház a lemondásával egy csapásra egy 100 százalékig biztos és balesetmentes és tökéletesen safe space-é válik?”

Vidnyánszky azt mondta, hogy valóban veszélyes üzem, de a fájdalomtól gyötört színészeket látva úgy döntött, hogy gesztust kell gyakorolni, őt nem okolta senki a balesetért, elég, ha saját magát okolja. Úgy érezte, hogy a baleset egy jel, egy picit meg kell torpanni, a működést újra kell gondolni, nemcsak neki, mindenkinek. „Ha van komoly üzenete ennek a balesetnek, akkor az egész szakma felé van” - mondta Vidnyánszky, aki azt mondta, mindenképpen van felelőssége, és azóta ki is találta, hogyan lehet megcsinálni biztonságosabban ezt a jelenetet. A meghatározó élménye egyébként a kiállás, amit mellette tettek meg. A másik élmény pedig, hogy „megint csak fel van használva ez a helyzet, hogy fogást találjanak a Nemzeti Színházon és rajtam". Azt is mondta, hogy számított valamennyire erre, mert "a szakmaiatlan, politikai alapú kritikákat már tanítom is a diákjaimnak, tehát amit a Bánk bánról írtak utoljára Telexen, hogy olvassák el, értsék meg, hogy mi ellen harcolok 20 éve”.

Aztán elmondta, hogy szerinte mi a legfájdalmasabb: „Az, hogy van egy ilyen fájdalmas esemény, és ez föl van használva, mert régen nem az együttérzésről szól, az első pillanattól nem az együttérzésről szól, látom, mert ez az én szakmám, hogy hogyan beszélnek, hogyan írnak, érzem, hogy mi van a dolgok mögött, ezzel foglalkozunk, a szöveg mögött mi van, a mimika mögött mi van. Ez fájdalmas, ez egy nagyon mély pont, szerintem”. Arra a kérdésre, hogy végleges-e a döntése, azt mondja: legyünk túl a vizsgálaton, és akkor meglátjuk, hogy hogyan tovább, de most inkább azt tudja elképzelni, hogy nem folytatja majd tovább.

És akkor térjünk vissza Apáti Bencéhez, aki kedd után pénteken is írással jelentkezett a témában.

Már a címe is ígéretes:

Tombol a hörgő, vinnyogó hiénafalka

És az első mondat is jelzi, hogy Apátinak új gondolatai támadták az elmúlt napokban:

„Egy előadáson megsérült két színművész, a velünk élő kulturális SZDSZ pedig újfent akasztana.”

Egészen belelovalja magát, annyira, hogy csak a negyedik bekezdésben jut eszébe, hogy jobbulást kívánjon a sérült színészeknek, azt is így teszi meg:

„Talán ezzel kellett volna kezdenem. Igen. De minekutána a velünk élő SZDSZ sem a sérültekkel foglalkozik, hanem a Nemzeti vezérigazgatójának vérét akarja, ezért remélem, olva­sóim megbocsátják, hogy én is az ügy közéleti vonatkozásával nyitottam. Szóval bízom benne, hogy Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó mihamarabb felépül, és a két kiváló színművész a rehabilitációt követően újra színpadra állhat. Ha a hírek igazak, Istennek hála, nem szenvedtek maradandó sérülést, ép maradt a gerincük, a csigolyájuk, a koponyájuk. Óriási szerencséjük van, ha ugyanis valaki 2,8 méter magasból lezuhan, bizony könnyen lehet, hogy olyan sérüléseket szenved, amelyek akár végzetesek lehetnek. Ez nem történt meg, sőt Szász Júliát már haza is engedték a kórházból.

De! A laikusok, például azok, akiket politikai okokból akar megtéveszteni a kulturális SZDSZ meg a Telex és a 444, valószínűleg nem tudják, hogy teljesen megszokott, hogy egy nagyszínházi produkció esetében egy színművész, esetleg egy balettművész, netalán egy operaénekes ilyen magasságokban is dolgozik. Nyilván ha valaki kizárólag lakásszínházak szűk termeiben vagy apró színpadokon terjeszti a liberalizmust, akkor efféle veszélyek nem fenyegetik. Azonban Magyarországon és a világ más országaiban számos olyan színház létezik, amely nagy magassággal rendelkezik, amelyet a rendezők ki is használnak."

És így tovább és így tovább, például ilyen viccelődésekkel

„Meg egyáltalán micsoda elmaradott fasiszta propaganda egy erkély a Rómeó és Júliában? Ki hallott még ilyet? Rómeónak barna ingben és nadrágban egy átoperált férfit kellene ölelnie egy ukrán óvóhelyen. Egy pincében."

Vagy:

„Janisch szerint ­amúgy a színész nem kaszkadőr. Nos, ez valóban így van, de például Tom Cruise vagy Jean-Paul Belmondo nem használt kaszkadőrt, minden jelenetet maguk csináltak meg. Jó, értem persze, hogy ez amolyan toxikus maszkulinitás meg felesleges és káros férfierő-fitogtatás.

A művészet pedig kizárólag a hatalmat kritizálhatja, illetve a női és az LMBTQ-jogokért, valamint a csodálatos Ukrajna szabadságáért küzdhet, az öncélú keménykedés meg egyikkel sincs összhangban. Világos.”

Végül a nagy ívű írás így zárul:

„Ugyanakkor hadd szabadjon megjegyeznem, hogy elmentek ti a jó büdös francba. Hazudtok, ferdítetek, félrevezetitek a laikusokat, akik nem tudják, milyen egy kulissza, milyenek a nagyszínpadi produkciók, és milyen gyakran fordulnak elő balesetek. Teszitek mindezt sértettségből, mert egy ideje már nemcsak olyanok taníthatják az SZFE-n a diákokat, akik a Telex előfizetői. Mert gyűlölitek Orbánt és Vidnyánszkyt, valamint az összes jobboldali alkotót és művészt, és mert reggelente izzadságban úszva, sikoltva ébredtek, hogy nem Gyurcsány vezeti az országot.

Meg hogy nem tudjátok az összes tanuló agyát átmosni. Hogy már nem tudtok harcos liberálist csinálni a szkinhedből. Mondjuk Vilmányi Benettből. Hogy nem minden diák baloldali, ellenzéki aktivistaként fog kijönni az egyetemről. Mert már nem csak nektek vannak színházaitok, iskoláitok, lapjaitok, kritikusaitok.

Már egyszer leírtam, de még egyszer megteszem; Attila, nagyon kérlek, ne foglalkozz ezekkel a levitézlett, nagyképű és gonosz figurákkal! Ne mondj le! Szükségünk van rád!”

Kiemelt videóink