Felkerült a Parlament weboldalára az a törvénymódosító javaslat, ami 2024. márciusi határidővel ingyenesen az alapítványi Semmelweis Egyetem tulajdonába adná minden vagyonával és ingatlanjaival együtt az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetet (OORI) és az Amerikai úti Idegsebészetet. A Népszava úgy tudja, hogy a következő körben kerül majd sor a négy nagy országos intézet átadására. Ekkor kapja majd meg az egyetem
Ezekben az az érdekes, hogy a két évvel ezelőtti vezetőváltásuk alkalmával Kásler Miklós akkori miniszter még kifejezetten arról beszélt, hogy az országos intézetek feladata, hogy “a népegészségügyi betegségcsoportok epidemiológiai, módszertani, szervezési, diagnosztikai, terápiás és oktatási-kutatási központjai, szakmai vezetői legyenek.”
A Népszava nem kapott választ arra a kérdésre, hogy mi indokolja ennyi állami kórház magánkézbe adását.