Tíz új pártot jegyeztek be, közben pedig több mint ötven ellen zajlik eljárás

POLITIKA
2023 december 19., 09:43

Közeleg az önkormányzati választás ideje, így érdemes tudni, hogy csak idén tíz új pártot jegyeztek be. Így jelenleg 197 politikai formáció rendelkezik bírósági bejegyzéssel, ezek közül viszont 52 ellen zajlik valamiféle eljárás, vagyis ahogy a Népszava is írja, egy esetleges választáson elvileg 145-ből lehetne választani.

A cikk szerint korábban, kihasználva a Fidesz-KDNP-s kétharmad által 2013 júniusában áterőszakolt új kampányfinanszírozási szabályozást, papíron kétszáznál is több párt működött az országban, és bár közülük 37-et azóta töröltek a bírósági lajstromból, még így is maradtak kamupártok.

A parlament 2017-ben döntött úgy, hogy azoknak a pártoknak, melyek nem érik el a listás szavazáson az 1 százalékot, vissza kell fizetniük az állami kampánytámogatást. Akkor 23 párt állított országos listát, melyek közül 14-nél az ellenőrzések során elhunytak adatait, valamint aláírásait találták. A csalások miatt a választások után 256 feljelentés született, ezek közül 111-ben indult büntetőeljárás, de csak kettő jutott el vádemelésig: a Seres Mária Szövetségesei (SMS) és a Gődény György vezette Közös Nevező ellen emelt vádat az ügyészség. A Transparency szerint viszont 3 milliárd forintnyi állami támogatás maradt a kamupártoknál.

Az 52 párt közül, amik ellen valamiféle eljárás zajlik, a8 ellen zajlik felszámolási eljárás, így az 1990-ben alapított Független Kisgazdapárt ellen is. 38 párt végelszámolás alatt áll, néggyel szemben megszüntetési, kettővel pedig egyszerűsített törlési eljárás van folyamatban.