Házi őrizetbe kerülhet a volt albán miniszterelnök

külföld
2023 december 30., 16:32

Miután az albán parlament a hét elején feloldotta mentelmi jogát, a bíróság elrendelte a volt albán miniszterelnök házi őrizetbe helyezését, írja a Balkan Insight. A 79 éves Sali Berisha szerint politikai támadás zajlik ellene.

photo_camera Sali Berisha albán ellenzéki vezető és volt miniszterelnök miután feloldották a mentelmi jogát 2023. december 21-én Fotó: ADNAN BECI/AFP

Berishát októberben vádolták meg vejével együtt passzív korrupcióval. A kommunizmus bukásával Berisha meghatározó politikai szereplővé vált Albániában: volt köztársasági elnök, de az Európai Tanácsban is többször pozícióba került. A vádak szerint 2008-ban kormányával olyan törvénymódosításokon keresztül tették lehetővé a sportlétesítmények privatizációját, melyek elősegítették ő és veje, Jamarber Malltezi pénzügyi érdekeltségeinek előrelépését. Az ügyészek szerint a két férfi mintegy 5,4 millió eurót kaszált az üzleten. 2021-ben az Egyesült Államok „jelentős korrupcióban való részvétellel” vádolta meg Berishát, és kitiltotta az országból.

Míg Malletzit letartóztatták, Berishát eddig csak az ország elhagyásától tiltották el, valamint kötelezték, hogy rendszeresen jelenjen meg a rendőrségen. Ha a volt miniszterelnököt bűnösnek találják, négy és tizenkét év közötti börtönbüntetésre számíthat.