Kirúgták a fapados légitársaság munkatársát, aki rossz járatra tett fel karácsonykor egy hatéves kisfiút

külföld
2023 december 30., 13:37

Amerika egyik legnagyobb ultrafapados légitársasága, a Spirit Airlines belső vizsgálatot indított, miután egy 6 éves kisfiút rossz járatra ültettek fel pár nappal karácsony előtt - írja a Business Insider. A fiút egy Orlandóba induló géphez kellett volna odakísérni, ehelyett viszont véletlenül Fort Myersbe repült, ami több mint 250 kilométerre van az eredeti célállomástól, ahol a családja is várta őt.

A Spirit Airlines egyik gépe.
photo_camera A Spirit Airlines egyik gépe. Fotó: JUSTIN SULLIVAN/Getty Images via AFP

A vizsgálat után a Spirit megállapította, hogy egy philadelphiai munkatárs kísérte a gyereket a rossz géphez, aki az eset óta már nem dolgozik a cégnél. „Minden olyan személyt, akinek a cselekedetei a helytelen beszálláshoz vezettek, felelősségre fogunk vonni, amiért nem követte az eljárásainkat” - áll a Spirit közleményében. „Az ügyben érintett csapatnak újra részt kell vennie a kiképzésünkön, és kapcsolatban állunk a gyerek családjával is.”

A fiú nagymamája, Maria Ramos korábban arról beszélt, hogy milyen körülmények között értesült arról, hogy unokája, Casper lekéste a járatot, miután nem érkezett meg a floridai Fort Myersbe. Ramos elmondta, hogy ez volt az unokája első repülőútja, és a legijesztőbb dolog, amit valaha átélt. Miután Casper felhívta őt, hogy Orlandóban van, átautózott Floridán, hogy felvegye őt.

A Spirit Airlines képviselője újból megerősítette, hogy a gyereket tévesen szállították fel az Orlandóba tartó járatra, és elnézést kért a hibáért. Ugyanakkor a légitársaság kiemelte, hogy Casper „mindig egy Spirit Team tag gondozása és felügyelete alatt állt” a kalandja során.

Ramos azt is elmondta, hogy a légitársaság utólag az ő autóútjának az árát is megtérítette.