• Lendületesen indult az év, 2024 első napjaiban élesben tesztelhettem, hogyan működik a spanyol (katalán) egészségügy az egyik legklasszikusabb szituációban, vagyis amikor az embernek be kell vágtatnia az ügyeletre.
• A sztorinknak csattanója nem volt, tanulsága igen, ezért mesélem el.

Kedden érkeztünk meg a gyerekekkel (20 és 21) Barcelonába. B. szerdán görnyedt össze először a hasát fogva. A patikában szerzett gyógyszereket egyből kihányta. Este már gyanús volt, hogy hőemelkedése is lehet, a hasfájása is egyre erősödött. Éjjel alig aludtunk, de másnap még eljött velünk megnézni Gaudi első felépült lakóházát, a Casa Vicenst, aztán szó szerint összecsuklott, elindultam vele orvoshoz.

A gyors internetes fejtágító alapján egyből a legközelebbi rendelőintézetet céloztuk meg, nem valamelyik kórházat, mert mindenütt azt írták, rendelőintézeti beutalóval sokkal gyorsabb a folyamat, és ha nem súlyos az ügy, órákat spórolhat az ember, sőt akkor is, ha az.

A rendelő recepciójánál megmagyarázhatatlanul gyermeteg, ostoba hibát követtem el: az első kérdésre, miszerint hol lakunk, én ökör automatikusan ledaráltam a valódi címet. Ahelyett, hogy azt mondtam volna, hogy itt a szomszéd házban. Félórás buszozás lett a jutalmunk a dugóban a körzeti rendelő felé. B. ezalatt végképp kikészült, így a gyalog megtett utolsó pár száz méteren támogatnom kellett, de végre beestünk a célállomásra. A feljövőben lévő, de közel sem csilivili Poble Nou negyedben jártunk, a rendelő kinézetre kábé olyan volt, mint egy hazai, a recepciónál azonban nem úgy néztek ránk, mint Viktória királynő a szifiliszes szüfrazsettre, hanem kedvesen fogadtak, a betegfelvétel megvolt öt perc alatt, és máris beülhettünk az ügyeleti váróba, három másik ügyfél mögé.