Egyre csökken Kína népessége

külföld
január 17., 09:29

2023-ban már az egymást követő második évben csökkent Kína népessége, a Reuters azt írja, a visszaesést felgyorsította a rekordalacsony születési ráta és koronavírus-járvány miatti lezárások megszűnését követő halálozási hullám.

photo_camera Fotó: CFOTO/NurPhoto via AFP

A kínai statisztikai hivatal közlése szerint a kínai lakosság száma 2023-ban 2,08 millió fővel, vagyis 0,15 százalékkal 1,409 milliárdra csökkent. Ez több, mint a 2022-es, 850 ezer fős népességcsökkenés, amihez hasonló mérték 1961 óta először fordult elő.

2023-ban az összes halálozás 6,6 százalékkal 11,1 millióra emelkedett – a halálozási arány 1974 óta nem volt ilyen magas –, a születések száma pedig 5,7 százalékkal 9,02 millióra csökkent. A születési ráta így rekordalacsony volt, ezer főre vetítve 6,39 születés volt, 2022-ben ugyanez 6,77 volt.

Kínában a születések száma évtizedek óta látványosan csökken, ami részben az 1980 és 2015 közötti egygyermekes politikának, részben pedig az ebben az időszakban bekövetkezett gyors urbanizációnak köszönhető.

Most tovább csökkentette a gyerekvállalási kedvet, hogy rekordmagas lett a fiatalok munkanélkülisége, sok dolgozó bére csökkent, illetve fokozódott a válság az ingatlanszektorban.

Az ENSZ szakértői szerint Kína népessége 2050-re 109 millióval csökkenhet, ami több mint háromszorosa a korábbi, 2019-es előrejelzésükben szereplő adatnak.