Trump szerint egyesek azért nem szeretik Orbánt, mert túl erős

külföld
január 21., 07:19

„Van egy nagyszerű ember, egy nagyszerű vezető Európában, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Nagyszerű vezető, egy nagyon erős ember, egyesek nem szeretik őt, mert túl erős. Jó, ha egy erős ember vezeti az országot" – mondta Donald Trump szombat este Orbán Viktorról az amerikai New Hampshire államban található Manchesterben.

link Forrás

Az államban két nap múlva tartják az előválasztást, a volt elnök bele is szállt két kihívójába, Ron DeSantisba és Nikki Haley-be, valamint figyelmeztette követőit, hogy ne bízzák el magukat. „Nagy különbségekre van szükségünk, mert valódi egységet kell sugároznunk”.

A CNN szerint Trump több mint másfél órán keresztül sorolta a kampányüzeneteit. Panaszkodott 2020-as elnökválasztás miatt, védelmébe vette a 2021. január 6-i zavargókat, ismét szorgalmazta, hogy a Legfelsőbb Bíróság adjon mentelmi jogot az elnököknek, kigúnyolta Joe Bident és az államban a második legnépszerűbb jelöltet, Haley-t.

photo_camera Fotó: ALEX WONG/Getty Images via AFP

Vissza is szólt a volt dél-karolinai kormányzónak, amiért az azt mondta, hogy Trump túl öreg ahhoz, hogy újra elnök lehessen. Azt állította, hogy nemrég kognitív teszten vett részt, amin jelesre vizsgázott, majd megígérte, hogy szólni fog, ha rosszul lesz.

Megismételte azt az állítását, hogy vele kezdve minden amerikai elnöknek mentelmi jogot kellene kapnia. Harry Truman elnököt és az atombomba 1945-ös bevetését hozta fel példaként. Trump azt mondta, ő hasonlót most nem tehetne meg, mert az ellenfelei vádat emelnének ellene.