Antonio Tajani olasz külügyminiszter már beszélt Szijjártó Péterrel a Budapesten fogva tartott olasz antifa-aktivista, I.S, fogva tartási körülményeiről - írja a hvg.hu.
Olaszországban nagy felháborodást váltott ki, hogy hétfőn kéz- és lábbilincsben vezették elő a bíróságon a 39 éves szélsőbaloldali nőt, akit azzal vádolnak, hogy egyik fő szervezője volt a tavaly Kitörés Napján történt utcai támadásoknak.
A vád szerint I.S. és társai bűnszervezetben követtek el támadásokat, összesen öt ilyet azonosított a rendőrség, amiket gumikalapáccsal és viperával hajtottak végre.
A ügy másodrendű vádlottját három évre ítélte a bíróság. I.S.-re - akit tavaly februárban vettek őrizetbe - 11 év börtönt kért az ügyész, de ő nem ismerte be a bűnösségét, és állítja, hogy nem követte el a terhére rótt bűncselekményeket.
A hétfői tárgyaláson sok olasz volt jelen, családtagok, újságírók, jogvédők és a nagykövetség munkatársai, és mindenkit sokkolt, hogy I.S.-t összebilincselt végtagokkal, vezetőláncon hozták be a tárgyalóterembe a 3,5 órás tárgyalásra. I.S. egy volt cellatársa poloskainvázióról, állati mocsokról, zsúfoltságról, borzasztó ételekről és higiéniai állapotokról, durva börtönőrökről számolt be.
A felháborodásra ráerősített, hogy a vádlott apja lenyilatkozta az olasz sajtóban, hogy ősz óta igyekszik felhívni a figyelmet arra, milyen embertelen körülmények között tartják fogva lányát, már 11 hónapja. Az ügy miatt hétfő este berendelték a római magyar nagykövetet is.
Tajani azt nyilatkozta most, tudni akarják, hogy miért nem tartják be a magyar hatóságok a fogvatartottakkal való méltó bánásmód alapvetéseit.
I.S. ügyében a tényleges tárgyalás május 24-én kezdődik.