A közepesnél unalmasabb csütörtök este a darvadozó hírügyeletes lelkiismeretesen végigböngészi a szerkesztőségi címre érkezett emaileket. (Újságíró-iskola, nulladik évfolyam: mindig minden beérkező levelet el kell olvasni, telefont föl kell venni, minden szerkesztőségbe beállító emberrel beszélni kell; ezerből kilencszázkilencvenkilencszer semmi, csak valami fárasztó hülyeség, de egyszer bejön valami nagy sztori. Ezt a szabályt persze már senki nem követi évek óta.) Az egyik mailben elég érdekesnek, de szinte valószínűtlennek tűnő információt vesz észre: a „Köztársasági Elnök” – így szerepel a Kúria határozatában, pedig már több mint egy évtizede nem vagyunk köztársaság, viszont a köztársasági elnök maradt, hogy legyen még egy kis zavar a káoszban – tavaly áprilisban kegyelemben részesített egy kényszerítés miatt elítélt volt nevelőotthon-vezetőt, aki pedofil (a rábízott gyerekeket szexuálisan zaklató) főnökének falazott.

Az álmos hírügyeletes – név szerint: Kaufmann Balázs – fölélénkül, a szolgálatban lévő szerkesztőkkel és a még mozdítható emberekkel együtt telefonálni kezd és adatbázisokat túr. Reggelre kész a cikk. Nemsokára kiderül (kiderül: Balázsék, mármint K. Balázsék kiderítik, illetve bekapcsolódik a független sajtó még működő része), hogy a bicskei nevelőotthon helyettes vezetőjét a pápalátogatás alkalmából engedte el Novák Katalin, és hogy az illető valószínűleg magas politikai kapcsolatokkal rendelkezett az Orbán család hűbérbirtokának számító Fejér megyei járásban.

Nyolc nap múlva lemond az elnök.

Mintha valami működő (jujjuj: liberális) demokráciában tennénk-vennénk.