Direkt36: Varga Judit két nappal a lemondása előtt még biztos volt benne, hogy megússza a kegyelmi ügyet

POLITIKA
február 17., 09:34

Varga Judit két nappal a lemondása előtt még nyomát sem mutatta, hogy aggódna a kegyelmi ügyben játszott szerepe miatt - írta meg a Direkt36.

Az egykori igazságügyi miniszter február 8-án európai országok nagyköveteivel találkozott a norvég nagykövetségen. Varga – a Fidesz várható listavezetőjeként – arról beszélt a munkaebéden a diplomatáknak, hogy szerinte mi várható az EP-kampányban.

A résztvevők szerint nem adta jelét, hogy aggódna a kegyelmi ügy miatt, kedélyesnek és magabiztosnak tűnt. Amikor szóba került a téma, annyit mondott, hogy miniszterként nem volt más választása, mint hogy ellenjegyezze a Novák Katalin által elfogadott kegyelmi kérvényt.

„Ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a köztársasági elnök kegyelmi döntését?” – mondta az egyik résztvevő szerint.

Varga Judit
photo_camera Varga Judit Fotó: Németh Dániel/444

Pár órával később azonban Orbán Viktor nyilvánosan is a köztársasági elnökre tolta a felelősséget, amikor bejelentette, hogy alkotmánymódosítást nyújt be. A helyzet innentől gyorsan eszkalálódott, Varga körül is elfogyott a levegő. Február 10-én Novák lemondásával egyidőben be is jelentette visszavonulását a közélettől.

A kegyelmi botrány azután robbant ki, hogy a 444 megírta, a bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettese, K. Endre elnöki kegyelmet kapott. A férfit korábban egy pedofil bűnsegédjeként ítélte el jogerősen a bíróság.

Novák és Varga után február 16-án a kegyelmi kérvényt elnöki tanácsadóként támogató Balog Zoltán református püspök is lemondott zsinati lelkészi pozíciójáról.