Felmondott egyetemi tanár: Azóta sokkal jobban alszom

oktatás
február 22., 09:34

Szegedtől körülbelül 40 kilométerre északra fekszik Mindszent, ahol a gát oldalában, egy kertes házban találkozunk Kiss Tímeával. 25 évnyi munkaviszony után mondott fel a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), ahol habilitált docensként dolgozott.

Kiss Tímea természetföldrajzot tanított az SZTE Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszékén, aznap beszéltünk először, amikor felmondott. A hangján is érződött, hogy lezárta életének ezt a fejezetét, amikor pedig azt kérdeztem, most mit csinál, azt válaszolta: „a kertben vágom a fát a tyúkokkal.” Kiss Tímea évek óta érlelgette magában a felmondást, mostanra lett elege. Úgy hagyta ott az egyetemet egyik napról a másikra, hogy még B terve sem volt, mit fog ezután csinálni.

Korábban megírtuk, hogy mennyire méltatlan helyzetbe hozza a közoktatásban dolgozó tanárok belengetett béremelése az állami egyetemeken dolgozókat, ők ugyanis a törvényileg meghatározott felsőoktatási bértábla szerint megalázóan keveset keresnek. Ez azonban nagyon úgy tűnik, hogy az alapítványi fenntartásba vett egyetemekre, legalábbis a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karára is igaz, holott sok egyetem éppen azért ment bele a fenntartóváltásba, hogy jobb gazdasági helyzetbe juttassák az intézményt.

Átlagbér alatti fizetés

Kiss Tímea tősgyökeres mindszenti, de az egyetemet Debrecenben végezte, ott szerezte meg a doktori fokozatát is. Végül egy év középiskolai tanítás után a Szegedi Tudományegyetemen kötött ki 25 évvel ezelőtt, mert elmondása szerint ott kapott jobb ajánlatot.

„Mindig is tanár akartam lenni, amikor óvodába jártam, akkor óvónő, amikor általános iskolába jártam, akkor tanító, és így tovább egészen az egyetemig” - mondja a mindszenti házukban, ahol jelenleg édesanyjával lakik együtt.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.