Hazaküldték a mátészalkai ügyeletről, másnap meghalt az egyéves porcsalmai kisfiú

baleset
február 29., 18:33

Meghalt egy egyéves porcsalmai kisfiú egy nappal azután, hogy a mátészalkai ügyeletes orvos a hányással és hasmenéssel küzdő gyereket hazaküldte. Családja szerint az ügyeletes orvos hibázott, a gyerek édesapja az ATV Híradójának azt mondta, hogy "

„Az orvossal szeretnék beszélni, a családjával, hogy el tudjam neki mondani, milyen fájdalmat csinált nekünk. Érezze ő is meg a családja is, amit nekem okoztak. Csak ennyit szeretnék.”

A település polgármestere szerint nagyon sokan panaszkodnak az új ügyeleti rendszerre, mert míg korábban négy orvos ügyelt a körzetben, mostanra mindössze egy maradt. Gyerekorvosi ügyelet pedig nincs a mátészalkai körzetben. Kanyó Imre szerint megrázta települést az eset, amit szerinte az okozhatott, hogy mindenféle különösebb vizsgálat nélkül hazaküldték a mátészalkai kórházból. A porcsalmai háziorvos szerint az új ügyeleti rendszer sok veszélyt rejt magában.

„Borzalmasan túlterhelt lehet az a kolléga, aki délután kettőtől ott van a mátészalkai ügyeleten, Tudniillik, mi délután 2 óráig vagyunk, ezután még két órát be tudunk segíteni, de utána minden, az egész térség odazúdul”

- tette hozzá Fülöp Magdolna.

Kiemelt videóink