Meglehetősen összefüggéstelen válaszokat adva magyarázta szerepét a bicskei pedofil gyerekotthonvezető ügyében Tarlós István egykori főpolgármester az ATV „Egyenes beszéd” című adásában.
Az adás legemlékezetesebb része az volt, amikor azt magyarázta, hogy 2015-ben miért tüntette ki azt a Vásárhelyi Jánost, a bicskei otthon vezetőjét, aki ellen 2011-12-ben éppen az általa vezetett főváros feljelentése nyomán folyt - egyébként eredménytelenül zárult - nyomozás.
Tarlós ugyanannak az összetett mondatnak az első felében azt mondta, hogy
„Semmi jogi oka nem volt, hogy ez az ember ne kapjon egy oklevelet”,hogy rögtön utána azzal folytassa:
„ezzel együtt azt mondom, hogy hülyeség volt neki kitüntetést adni”Tarlós ezután elárulta, hogy mindezek ellenére hogyan kaphatott kitüntetést Vásárhelyi. Úgy, hogy senki, se a közgyűlés egyetlen tagja, sem maga a főpolgármester nem olvasták végig a kitüntetésre felterjesztettek listáját, mert azon túl sok, 25 név volt. Ezt nem én mondom, hanem Tarlós István vallotta be, ezekkel a szavakkal:
„(…) nem azért kapta, mert senki sem emlékezett rá, hogy volt egy ilyen ügy, hanem valószínűleg azért – ez nem egy jelentős fővárosi kitüntetés egyébként –, mert az illetékes bizottság egy 25 fős listát egyben terjesztett be és én azt bőven el tudom képzelni, hogy én magam is így lehettem, hogy ezt a listát a közgyűlésben nem olvasta senki végig.”A riporteri kérdésre, hogy akkor ki hibázott, az egykori városvezető először ezt felelte:„Ezt konkréten megmondani nem akarom, hogy ki hibázott, akkor már 3 éve nem tartozott hozzánk ez az intézmény.” A közbevetésre, hogy a férfit mégiscsak Bagdy Gábor, Tarlós KDNP-s a helyettese terjesztette fel, az interjúalany mintha először utalt volna a saját felelősségére:
„(…) a baj hogy ez felelőtlenül lett megszavazva : elméletileg minden előterjesztést mindenkinek el kellene olvasnia, minden előterjesztést én sem tudtam elolvasni, mert többszáz oldalasak.”A közbekérdezésre, miszerint érzi-e hogy bocsánatot kell kérnie, Tarlós úgy mondta ki a „bocsánat” szót, hogy egyúttal „gyengeelméjűnek” titulálta Karácsony Gergelyt, amiért nem az utódja kért bocsánatot a – Tarlós által adott – kitüntetés miatt. Ez a rész így hangzott el:
„A szó emberi értelmében, mivel az én rendszeremben dolgozott két évig ez az ember, ebben az értelemben az emberség azt kívánja, hogy mondjam azt mások helyett is, hogy bocsánat. Na de elnézést kérek, a főpolgármester úrnak öt év után esik le. tantusz? Most vagy gyengeelméjű egy ilyen ember vagy nem mond igazat. Neki öt éve volt arra, hogy minden ismeret birtokában ezt a bocsánatkérést megtegye.” A beszélgetés itt tekinthető meg: