Jogerős ítélet született a kiskorúakat kirabló gellérthegyi tinibanda ügyében

bűnügy
március 04., 15:20

A Fővárosi Törvényszék másodfokon megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság a büntetőügyben, amiben öt fiatalkorút többek között több rendbeli fegyveresen, csoportosan, bűnszövetségben, társtettesként elkövetett rablás bűntettével vádolt az ügyészség, írják közleményükben. Az ítélet 3 vádlott esetében súlyosabb, 2 vádlottnál pedig enyhébb.

Az ítélet szerint a fiatalkorúak elhatározták, hogy gázriasztó, illetve airsoft fegyverekkel, arcukat maszkkal, sállal eltakarva, általuk gazdagabbnak vélt emberektől rabolnak. A rablásokat 2021 novemberében és decemberében különböző felállásokban, a szerepek megosztásával, többek között gázriasztó és airsoft fegyverrel, valamint egyszer késsel követték el a Gellérthegyen és a XI. kerület más részén.

link Forrás

A vádirat szerint a vádlottak erőszakos úton akartak pénzt szerezni. 2021. szeptember 19-én valódinak látszó játékpisztollyal rótták a sötét utcákat, arcukat eltakarták. Egy ponton belekötöttek négy kiskorú fiúba, cigit kértek tőlük, és arról kérdezték, őket, hogy van-e valami problémájuk. Miután a kiskorúak nemmel válaszoltak, a vádlottak körbeállták őket, egyikük elővette a pisztolyt, és kipakoltatta a kiskorúakkal az értékeiket.

Az új ítélet szerint az első rendű vádlott büntetése 3 és fél év, a második rendű 3 év 4 hónap a fiatalkorúak börtönében 4-4 év közügyektől való eltiltás mellett. A harmadik rendű terhelt büntetése 2 év 9 hónap fiatalkorúak börtönére súlyosbodott. A negyedik és ötödik rendű terheltnél a kiszabott szabadságvesztés mértéke nem változott (2 év és 1 év 4 hónap), ellenben a próbaidő tartamát 4, illetve 2 évre enyhítette.