Elmagyarázták a Mandiner főszerkesztőjének, mi a különbség a kormány és Magyarország között

Kissé szomorkás hangulatú panelbeszélgetést tartottak hétfő délután Julia Gross budapesti német nagykövet rezidenciáján. Szalay Zoltán, a Mandiner főszerkesztője vitatkozott Jennifer Wiltonnal, a német Die Welt főszerkesztőjével a média szerepéről a nyugati demokráciák életében.

Mint az ilyen alkalmak során szokás, a finger foodok és pezsgőspoharak gyűrűjében felsorakozott egy sor Budapesten szolgálatot teljesítő diplomata, néhány független újságíró, külföldi tudósító, és persze az egyre terebélyesedő kormányzati holdudvar sokadik sora, divatos zakókban feszítő nézőpontos, alapjogos és századvéges elemzőkkel.

Én a Kossuth Rádióból frissen szabadult Pócza István–Kiszelly Zoltán duó mögött húztam meg magam az egyik hátsó sorban.

Sajnos maga a vita eleve halva született azzal, hogy a szervezők Prőhle Gergely volt államtitkárt és volt PIM-igazgatót kérték fel moderátorként. Bár kellemes orgánuma van, már nyugatos (emberarcú) külpolitikusként sem tartozott a Fidesz lendületes szpíkerei közé, konferansziénak pedig még annál is lomhábbnak bizonyult.

Fotelbe süppedt testbeszéde és mackós tempója leginkább a pályája csúcsán lévő Velkovics Vilmost idézte, de pont az a lendület hiányzott belőle, amivel egy virtigli megafonos álmából felkeltve is nekilendülne egy ilyen eseménynek.

Prőhle nem tudta eldönteni, hogy a német vagy a magyar nyilvánosságról, a német-magyar politikai kapcsolatok alakulásáról, esetleg a nemzetközi média előtt álló globális kihívásokról szeretne beszélgetni, és ami egyszeri hallgatóként még jobban fájt, nem is nagyon törte magát emiatt. Láthatóan lett volna jobb dolga is.

A laikus közönség így aztán alapvető információknak sem kerülhetett birtokába. Például, hogy mi a különbség egy nemzetstratégiai jelentőségűnek minősített, állami lélegeztetőgépen életben tartott orbánista honlap, valamint egy nyolcvanéves hagyományt ápoló és piaci alapon működő konzervatív-liberális újság között. Helyette

Prőhle úgy beszélt a konzervatív sajtó nemzetközi tradícióiról, mintha a Mandiner és a Die Welt ugyanazt a újságírói hagyományt képviselné, és oly sok minden összekötné őket azon túl, hogy mindkettőt latin betűkkel írják.