Egy átfogó kutatás nem talált agykárosodást a Havanna-szindrómában szenvedő amerikai diplomatáknál

Egészségügy
március 18., 17:31

Nem állapított meg agyi elváltozást, és károsodást egy átfogó tudományos vizsgálat az úgynevezett Havanna-szindrómában szenvedő, külszolgálatban dolgozó amerikai diplomáciai alkalmazottaknál – derül ki egy friss tudományos közleményből.

Az amerikai egészségügyi minisztériumhoz tartozó Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) 5 éves vizsgálatsorozatának főbb megállapításait az Amerikai Orvostudományi Társaság folyóirata közölte. Eszerint az egészségügyi problémákkal küzdő kormányzati alkalmazottak esetében a részletes MRI-vizsgálatok nem találtak eltérést az agyi funkciókat tekintve hasonló pozícióban dolgozó, egészséges alkalmazottakhoz képest.

De a kutatás nem szolgált magyarázattal arra, hogy mi okozhatta az először 2016-ban Kubában felmerült egészségügyi problémákat, köztük fejfájást, alvás- és egyensúlyi zavarokat, valamint a gondolkodási képesség beszűkülését.

Leighton Chan, az NIH rehabilitációs egészségügyért felelős igazgatója, a kutatás egyik vezetője hangsúlyozta, hogy az érintettek valódi tüneteket mutattak, és nagyon kemény időszakon mentek keresztül, a problémák sokszor munkaképtelenné tették őket, a zavarok kezelése pedig nagyon nehéz volt.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a 2018-ban indult vizsgálatban önként jelentkező betegeknek súlyos tüneteik vannak. „Az eseteink egyharmada vagy nem dolgozik, vagy nehezen dolgozik” – mondta Chan. A kutatók úgy vélik, hogy eredményeiket jó hírnek kell tekinteni, mivel ezeknél a betegeknél nincs bizonyíték agykárosodásra, és sokuknál már javulás jelei mutatkoznak.

A kutatás másik vezetője, Louis French, a Walter Reed Katonai Egészségügyi Központ neuropszichológusa – annak ellenére, hogy egyelőre nincs magyarázata az egészségügyi problémáknak – hírnek nevezte, hogy hosszú távú szervi elváltozást nem állapítottak meg.

Több száz panaszos volt

Az első, Kubából származó esetek után több száz amerikai alkalmazott jelzett egészségi problémákat a világ számos országában működő amerikai diplomáciai képviseletekről. Összesen 96 országban 1500 esetben indult vizsgálat, bár ezek egy részénél kizárták, hogy a Havanna-szindrómáról lenne szó.

Az USA havannai nagykövetsége. 2016-ban először itt jelentkeztek diplomatáknál olyan rejtélyes tünetek, amiket eleinte kollektív pszichózis hatásának tudtak be, de azóta felmerült, hogy valamilyen, agykárosodást okozó, talán energiafegyverrel elkövetett támadás okozhatta.
photo_camera Az USA havannai nagykövetsége. 2016-ban először itt jelentkeztek diplomatáknál olyan rejtélyes tünetek, amiket eleinte kollektív pszichózis hatásának tudtak be, de azóta felmerült, hogy valamilyen, agykárosodást okozó, talán energiafegyverrel elkövetett támadás okozhatta. Fotó: Yamil Lage/AFP

Az amerikai külügyminisztérium már nem használja a Havanna-szindróma kifejezést, hivatalosan „rendellenes egészségi jelenségként” (anomalous health incident) utal az esetekre.

Korábban felmerült a gyanú, hogy valamiféle sugárzó anyag behatásáról van szó az Egyesült Államok nemzetközi versenytársai és ellenfelei részéről, de ezt az amerikai hírszerzés vizsgálata 2023-ban közzétett vizsgálati jelentésében kizárta.

A Havanna-szindrómában szenvedő kormányzati alkalmazottakról Joe Biden elnöksége elején, még 2021-ben aláírt egy törvényt Helping American Victims Afflicted by Neurological Attacks (HAVANA) Act néven, ami többek között anyagi kártérítésről rendelkezett. Az érintett diplomáciai alkalmazottak 100 és 200 ezer dollár közötti összeget kaphattak. (WaPo, MTI)

Kiemelt videóink