Nem tudtak ellátni a váci ügyeleten egy fulladó gyereket, mert nem tudtak belépni a számítógépes rendszerbe

Egészségügy
március 18., 21:00

Nem volt asszisztens a váci orvosi ügyeleten, ezért csak a városi kórház gyerekosztályán kapott ellátást egy fulladó kisfiú március 15-én reggel – számoltak be a gyerek szülei az RTL Híradónak.

Az apa szerint az orvos azért nem kezdte el a rendelést időben, mert egyedül nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe. A mentőszolgálattól pedig 45 percen keresztül hiába próbáltak telefonon segítséget kérni.

A mentőszolgálat szerint az asszisztens csak késett, és az orvosok egyedül is képesek használni az informatikai rendszert.

Az orvos végül a váci kórház gyerekosztályára telefonált, ahol soron kívül látták el a kisfiút. „Tulajdonképpen magát az ügyeleti rendszert megkerülve sikerült nekünk ellátást kapnunk, meg azt, hogy megvizsgálja valaki a gyerekünket” – mondta el a csatornának a gyerek apjaa.

A Magyar Orvosi Kamara szerint a jelenlegi szoftver akadályozza a munkát.

Helyreigazítás

Az Országos Mentőszolgálat a következő helyreigazítás közlését kérte lapunktól:

A 444.hu felületén március 18-án „Nem tudtak ellátni a váci ügyeleten egy fulladó gyereket, mert nem tudtak belépni a számítógépes rendszerbe” címmel megjelent cikk azt a hamis látszatot kelti, hogy egy súlyos állapotú, fulladó kisfiú nem kapott megfelelő ellátást, mert az ügyeletes orvos nem tudott belépni a számítógépes rendszerbe.

A valóság ezzel szemben az, hogy a gyermeket a doktornő az alapellátási ügyeleten alaposan megvizsgálta és hörghurut (bronchitis) diagnózissal átirányította a gyermekosztályra. A számítógépes rendszerben történő belépés nehézsége az orvosi ellátást nem akadályozta, az adminisztráció a betegellátás után következik.”

Kiemelt videóink