Orbán szerint a Schadl-ügy bizonyítja, hogy a tetteknek van következményük

  • Február 26-a után újra kérdezhették a miniszterelnököt az ellenzéki politikusok.
  • Polt Péter, Pintér Sándor és Matolcsy György is kapott kérdést. Utóbbi odaszúrt egyet Parragh Lászlónak, az iparkamara elnökének.
  • Orbán újra belengette a ferihegyi reptér megvásárlását, és arról beszélt, hogy Budapest aránytalanul sok pénzt kap a kormánytól. A kegyelmi- és a Schadl-üggyel kapcsolatos vádakat pedig tagadta.
  • Polt Péter az ügyészség függetlenségéről beszélt, és azt mondta, nyomoznak a Magyar-Varga-hangfelvétel ügyében.
  • Menczer Tamás felhozta Magyar Pétert, akit a baloldal legújabb csodagyerekének nevezett. Azt üzente Gyurcsánynak, hogy amikor legközelebb választ csodagyereket, ne a zárt osztályról tegye.
21 poszt
Időrend
2024 április 08., 17:20

Soltész Hagyó-ügyet és nokiás dobozokat emleget

Juhász viszontválaszában arról beszél, hogy a kormánypárt legnagyobb feladata megvédeni Budapestet a dollárbaloldali hiénáktól.

Soltész pedig felemlegeti a Hagyó-ügyet és a nokiás dobozokat, majd Gyurcsány-embereiről beszél, akik szerinte most a Városházán folytatják a pénzek eltüntetését. Draskovics Tibort, Gál J. Zoltánt, Kiss Ambust és Tordai Csabát is példaként hozza.

2024 április 08., 17:19

„Hol van a dollárbaloldal korrupciós botrányainak határa?”

Egyetlen dologban konzekvens Karácsony Gergely, egyetlen korrupciógyanús kérdésre sem válaszol, mondta Juhász Hajnalka KDNP-s képviselő. Szerinte méltánytalan, hogy „csodálatos fővárosunknak” 234 milliárd hiányt halmozott fel Karácsony főpolgármesteri időszaka, ezért azt kérdezte: „Hol van a dollárbaloldal korrupciós botrányainak határa?” Soltész Miklós államtitkár azt mondta, Gyurcsány módszerei 2010 után folytatódtak a fővárosban, mert máshol nem tudtak eredményt elérni.

2024 április 08., 17:13

Menczer üzenete Gyurcsánynak: „Amikor legközelebb csodagyereket választ a baloldalnak, ne a zárt osztályról tegye"

Menczer viszontválaszában megköszöni Bóka helyzetértékelését, és sok sikert kíván a brüsszeli harcokhoz.

Majd kitér a baloldal legújabb csodagyerekére, Magyar Péterre, aki szerinte baloldali és háborúpárti politikus, ugyanazok veszik körül, mint Márki-Zay Pétert. Menczer Gyurcsánynak is üzen. „Amikor legközelebb csodagyereket választ a baloldalnak, ne a zárt osztályról tegye".

Bóka szerint az EP-választások tétje, hogy megerősödnek-e a szuverenista erők.

2024 április 08., 17:12

Menczer Tamás, a Fidesz új kommunikációs igazgatója

a baloldalról kérdezte az európai uniós ügyekért felelős fideszes minisztert. Bóka János felmondta a kormánypárti narratívát: Brüsszel háborúpárti, LMBTQ-propaganda, a baloldal pedig a magyar érdekek ellen dolgozik itthon és Brüsszelben is.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444
2024 április 08., 17:04

Orbán: Napokon belül többségi állami tulajdonba kerül a ferihegyi repülőtér

Kanász-Nagy viszontválaszában megkérdezi Orbántól, hogy vállalják-e a vitát Vitézy Dáviddal, az LMP főpolgármester-jelöltjével. Szentkirályi Alexandra kiáll-e vitázni?

Orbán erre érdemben nem reagál, azt mondja viszont, hogy napokon belül többségi állami tulajdonba kerül a ferihegyi repülőtér. Amint ez megtörténik, a kormány dönt az odavezető infrastruktúra kérdéséről is.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444
2024 április 08., 17:04

Orbán: A kormány aránytalanul sok pénzt juttat Budapestnek

Budapest a pártpolitikai csatározások mocsarába süllyedt, kezdte Kanász-Nagy Máté, szerinte ebben a fővárosi vezetésnek és a kormánynak is felelőssége van. A fejlesztési források csökkenéséről beszélt, majd felemlegette a mini-Dubajt, szerinte az a luxusról szól, ebből az LMP nem kér. „Miért sanyargatják Budapestet, miért büntetik a fővárosiakat?” – kérdezte.

„Lássuk milyen az, amikor a kormány sanyargatja Budapestet” – kezdte a válaszát Orbán. Átvállaltak 280 milliárd adósságot, valamint 4000 milliárd fejlesztési forrásokkal dobták meg a várost. Vannak itt képviselők, akik örülnének ennek, mondta Orbán a saját frakciójára nézve. „Az ország nem csak Budapestből áll. Köszönjék meg, hogy a kormány aránytalanul sokat juttat a fővárosnak”.

2024 április 08., 16:59

Polt: Varga Judit nem követett el hamis vádat, mert nem hatóság előtt beszélt

Tordai elkezdené a viszontválaszát, de Orbán mikrofon nélkül közbeszól. Nem lehet hallani, mit mond.

Tordai erre úgy reagál, hogy „Orbán szerint egykori igazságügyi minisztere, Varga Judit hamis váddal élt", amikor azt mondta, Rogán emberei kihúzattak dolgokat a nyomozati iratokból.

Polt szerint Varga nem követett el hamis vádat, mert nem hatóság előtt beszélt. Egy magánbeszélgetésen mondott valamit férjének.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444
2024 április 08., 16:56

Polt: Az ügyészségnek a törvényeknek kell megfelelnie

Tordai Bence párbeszédes politikus arra volt kíváncsi, hogy kivizsgálják-e Sára Botond főispán hivatali visszaéléseit, és hogy feljelentésként értékelik-e V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester ügyészségnek megküldött levelét. Kérdése előtt felemlegette, hogy hétvégi tüntetésen Polt Péter lemondását követelték.

A legfőbb ügyész azt mondta, az ügyészségnek és a legfőbb ügyésznek is a törvényeknek kell megfelelni, nem kívánságoknak és felszólításoknak. Szerinte az ügyészség gyorsan dolgozik, és már folyamatban van a V.Naszály Márta által feltett kérdés vizsgálata.

2024 április 08., 16:52

Orbán szerint a Schadl-ügy bizonyítja, hogy a tetteknek van következménye

Toroczkai viszontválaszában azt mondja, Lupkovics Beátával az a fő probléma, hogy Schadl György arról beszélt, Lupkovics az ő embere. A Mi Hazánknak egyébként van javaslata a végrehajtás megreformálására, bevezetnék a nonprofit, állami rendszert.

Orbán azt mondja, hogy a végrehajtói kamara elnöke jelenleg bíróság előtt áll, Völner Pál államtitkárral együtt. Ez azt bizonyítja, hogy a tetteknek van következménye.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444


2024 április 08., 16:51

„Én már egy éve jeleztem, hogy önökre ég a Schadl-Völner-ügy”

– kezdte Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. Szerinte nem változott a rendszerben semmi, ezt pedig jól jelzi, Schadl utódja a végrehajtói kar vezetője Lupkovics Beáta, Varga Judit egyetemi évfolyamtársa lett.

Egyfolytában a magyar emberek segítésén próbálkozom – mondta Orbán. Szerinte egy egyetemi évfolyamra sokan járnak, nem lehet kizárni mindenkit. A végrehajtói rendszerrel kapcsolatban azt mondta, nem zárkózik el a javaslatoktól.