A hazánkban élő ukrajnai menedékesek attól tartanak, hogy csak a háborús övezetből érkezők fognak támogatást kapni

belföld
április 27., 07:54

Szokatlan adatszolgáltatási kötelezettségre hívta fel a figyelmünket több, Magyarországon élő ukrán menekültekkel foglalkozó segítő szervezet. Múlt héten a közösségi szállásadók az illetékes védelmi bizottságoktól felszólítást kaptak e-mailben egy egyszeri és rendkívüli adatszolgálatásra, melynek keretében rövid határidőn belül kellett adatokat küldeniük a náluk elszállásoltakról. Ilyen adatbekérés már máskor is volt, a mostaniban egyetlen új adatot kellett megadniuk az adott helyen élő ukrajnai menedékesekről: a legutolsó ismert ukrajnai lakcímét, és azt, hogy ez melyik megyében található. A megyék összeírását - a szállásadók számára - egészen érdekes módon oldották meg: kaptak a védelmi bizottságoktól egy Excel-táblázatot, amiben felsorolták az ukrajnai megyéket, és mindegyikhez rendeltek egy-egy számot, az adatszolgáltatásba pedig már csak az adott megyéhez tartozó számot kellett beírni. Ezen kívül olyan információkat kellett még szolgáltatniuk, hogy dolgoznak-e vagy van-e fogyatékosságuk, illetve gyerekek esetében, hogy járnak-e iskolába, óvodába, erről azonban korábban is kellett már nyilatkozniuk. (Mindegyik az államtól kapott ún. létfenntartási támogatás előfeltétele.)

Közösségi szállásnak egyébként az a szálláshely minősül, ami legalább 20 embert el tud szállásolni. Ezek a szálláshelyek a helyileg illetékes védelmi bizottságokon keresztül kötnek szerződést az állammal, és a szállásszolgáltatásért cserébe 5000 forint/fő/éj támogatást kapnak. Ahogy a Magyarországon élő ukrán menekültekkel foglalkozó cikksorozatunkban is megírtuk, ezeken a közösségi szállásokon jellemzően olyan menedékesek élnek, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudnak a saját lábukra állva albérletet fizetni. Ők legnagyobb arányban kárpátaljai magyarajkú romák, egy részük magyar állampolgár.

Ukrajnai menekültek a BOK Sportcsarnokban 2022. március 21-én
photo_camera Ukrajnai menekültek a BOK Sportcsarnokban 2022. március 21-én Fotó: Kiss Bence/444

Mind az érintett ukrajnai menekültek, mind a velük foglalkozó segítő szervezetek között aggodalmat keltett a váratlan adatszolgáltatás. Önmagában az ukrajnai címek ismerete nem ördögtől való gondolat, az adatgyűjtés hirtelensége és sürgős mivolta azonban mindenkinek szemet szúrt.

Attól tartanak, illetve „folyosói pletykaként" azt hallották, hogy az adatgyűjtésre azért van szükség, mert a kormány tovább akarja szűkíteni a szállásra és ellátásra jogosultak körét úgy, hogy az csak a „háborús övezetből" érkezőknek járjon, erre pedig a mostani adatszolgáltatásból kinyert információk tökéletesen alkalmasak.A fentiek kapcsán több kérdést is küldtünk a Miniszterelnökségnek, többek között arra vonatkozóan, hogy milyen változtatásokat terveznek a Magyarországon élő ukrán menedékesek támogatása kapcsán, valamint miért van szükség a menedékesek ukrajnai lakcímének összegyűjtésére, és egy esetleges változtatás esetén hogyan határoznák meg a „háborús övezetet". Meglepően gyors válaszában a Miniszterelnökség nem pontosan a kérdésre válaszolva azt írta, hogy „a kormány jelenleg nem tárgyal semmilyen, az orosz-ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyek támogatásával kapcsolatos változtatást" és hogy „az adatbekérések a különböző szervek részéről ezzel összhangban rendszeresek és a normál működés része".