• Cikksorozatunk első részében azt jártuk körbe, hogy hány ukrajnai menekült élhet Magyarországon, második részében itthoni lehetőségeiket és kihívásaikat, most pedig a kárpátaljai romák különlegesen nehéz helyzetét tekintjük át.

• Az orosz–ukrán háború elől menekülők legstigmatizáltabb csoportját a kárpátaljai magyar ajkú romák alkotják, sokan közülük magyar állampolgárok.
• Kárpátalján extrém szegregációban éltek, és bár Magyarországon jobb körülmények közé kerültek, a többségi társadalommal itt is kevés kapcsolatuk van.
• Célzott segítség nélkül nincs esélyük kitörni a jelenlegi helyzetükből, a kormány viszont minden Ukrajnából menekülőre egységesen tekint.

Kárpátalját a közvetlen harcok eddig elkerülték, de a háború miatt megváltozott körülmények – például az árnövekedés, az áramkimaradások, az infrastrukturális szükségletek romlása – miatt sokan elhagyták a régiót az elmúlt két évben. Mostanában az ukrajnai sorozás szigorításáról felröppenő hírek hatására szokott meglendülni az érkezők, de még inkább a határon átszökők száma.

Csak becsléseink vannak arról, hányan vannak a kárpátaljai magyarok, és arról is, hogy közöttük mekkora a romák aránya, így azt sem lehet pontosan tudni, hogy hányan jöttek el a háború kitörése után. Bár sokan úgy tartják, a Kárpátaljáról érkezett magyarok többsége roma, valójában ez nincs így – a kárpátaljai cigányok nagyobb része viszont valóban magyar anyanyelvű és identitású. Nem tudni azt sem, hogy közülük hányan rendelkeznek ténylegesen magyar állampolgársággal. Bár azt az állami támogatást ők is megkapják, amit az ukrán állampolgárságú menekültek, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar állampolgárság sok ügyintézési folyamatot lelassít, megbonyolít.

Sajátos családegyesítés a háború miatt

Az elmúlt évtizedben Kárpátaljáról sok férfi jött át Magyarországra, ők szinte kizárólag az építőiparban, sokszor feketén vállaltak munkát, a szlovák, osztrák vagy német munkaerőpiachoz hasonlóan. A kárpátaljai roma közösségből emiatt kevés olyan család menekült Magyarországra 2022. február 24. után, amelynek egyik tagja se kapcsolódott valamilyen módon a magyar munkaerőpiachoz már a háború kitörése előtt. Számukra a háború nehézségekkel terhelt családegyesítést hozott: a családfők jellemzően hivatalos vagy magánúton szervezett munkásszállón laktak, ott a család többi tagja nem tudott csatlakozni hozzájuk, sokan pedig most laktak együtt először, ami újfajta feszültségeket hozott felszínre.

Annak ellenére, hogy az ide érkezett kárpátaljai roma családok bizonyos tagjai már a háború előtt is Magyarországon éltek, csak korlátozott hely- és országismerettel rendelkeztek, a társadalomtól ugyanúgy elkülönülve éltek, mint az otthon maradottak. A munkaerőpiacon továbbra is inkább a férfiak vannak jelen, szinte mindenki az építőiparban van, a nagyobb biztonságot, de nem napi kifizetést jelentő bejelentett munkák iránti bizalom nagyon alacsony.A bizalomhiány kétoldalú: a stabilabb pozíciókban nem is látják őket szívesen. A nők – Kárpátaljához hasonlóan – Magyarországon is csak elvétve vállalnak munkát (ilyen esetben általában konyhai kisegítői, takarítói feladatot látnak el), a férfiakhoz hasonlóan gyakran feketén. Az állam az albérleti piac irányába igyekszik terelni az ukrán menekülteket, ez azonban nem mindenki számára elérhető megoldás. A még nyitva tartó tömegszállásokon jellemzően kárpátaljai romák élnek, ők a lakáspiacról is szinte teljesen kiszorultak.

Az ukrajnai menekültek egy része rá van kényszerülve, hogy akár anyagilag, akár különböző fogyasztási cikkekkel, használati tárgyakkal (pl. tartós élelmiszer, meleg ruha, paplan) segítse Ukrajnában maradt családtagjait. Ez a kárpátaljai romáknál szinte szükségszerűséggé vált, hiszen több mint két évvel a háború kitörése utánnagyjából attól függ, hogy egy kárpátaljai telepi cigány család éhezik-e, hogy az Ukrajnát elhagyó családtagok tudnak-e pénzt küldeni.

A másság mélysége

A kárpátaljai romák életét kettős kirekesztettség jellemezte Ukrajnában: ki voltak rekesztve az ukrán társadalomból, hiszen magyarul beszéltek, de a cigányságuk miatt ki voltak rekesztve a kisebbségi magyarság társadalmából is. Kárpátalján túlnyomórészt a falvak és városok peremén található, úgynevezett „cigánytáborokban” élnek. A legnagyobb szegregált táborok közé tartozik a munkácsi, ahol a háború kitörése előtt körülbelül 7000, és a beregszászi, ahol körülbelül 6000 roma élt; itt a helyi önkormányzat egy 2,5 méter magas fallal különítette el a romák mélyszegénységét a város mindennapjaitól. A hazai cigányságnál is marginálisabb helyzetben voltak a romák Ukrajnában, és most Magyarországon fal nélkül ugyan, de ugyanez a helyzet.

A budapesti menekültszállókon élő kárpátaljai romákról készített kutatás azt mutatja, hogy bár gazdasági lehetőségeik, lakóhelyük alapján és szociokulturális szempontból meglehetősen sokszínű csoportot alkotnak, mégis közös bennük, hogy nem vagy csak kevéssé részei a kárpátaljai magyar/ukrán közösségnek, és a magyarországi cigányoknál is kevésbé vannak integrálva a társadalomba. A segítő szervezetek azzal szembesültek, hogy a Kárpátaljáról érkezett, jellemzően nagy létszámú, kiterjesztett roma családok életmódját, kultúráját, stratégiáit és motivációit nagyrészt nem ismerik a nyelvazonosság, a hagyományos roma kultúra vagy a szegénységgel való megküzdési stratégiák egy részének ismerete ellenére sem.

Ennek a csoportnak a jellemzői nagyon eltérnek a magyarországi szociális munka során megismert családok jellemzőitől, ők egy másik országból, egy másik társadalomból jönnek, és társadalmi hátrányaik, illetve az ezzel kapcsolatos válaszaik is különböznek a magyarországi szegények és/vagy cigányok válaszaitól.

A romákkal foglalkozó szakértők egyetértettek abban, hogy célzott segítség nélkül nincs esélyük arra, hogy önerőből kitörjenek ebből a helyzetből. Persze pozitív példák is vannak, ahogy például Kiss Ábel, a debreceni Dorkász Szolgálat vezetője is említette: több család tudott már a megtakarításaiból házat venni magának Kelet-Magyarországon, ők képesek voltak saját lábra állva önálló életet kezdeni. Ezekről az esetekről fontos beszélni, de az alapvető szegregációt kiváltó tényezők az ő sikereiktől még nem szűntek meg.

A Kárpátaljáról érkezett magyar ajkú romák integrációja nemcsak azért nehéz, mert amúgy sincs működőképes állami romastratégia, vagy mert a kormány egységesen tekint az ukrajnai menekültekre, hanem azért is, mert ezek a közösségek a magyarországi romákétól is eltérő fogalmi keretek közt élnek.

A kárpátaljai romákkal foglalkozó segítő szervezetek úgy látják, a szociális fejlesztőknek jelenleg az ideálisnál alacsonyabb szinten kell elengedni az érintettek kezét: ha nincs tettlegesség családon belül, valamint meggyőződnek arról, hogy ne legyenek uzsora vagy prostitúció áldozatai, az már elég, többre nincs kapacitás.

Az oktatásban való részvétel generációs probléma

Magyarországhoz hasonlóan Ukrajnában sem volt különösebben sikeres a romák társadalmi integrációja. Kárpátaljáról a legtöbben mélyszegénységből és elszigeteltségből érkeztek Magyarországra, jellemzően generációkon átívelő oktatási szegregáció után. Ennek történelmi, strukturális okai is vannak: teljesen más volt az oktatás a szovjet időben, a nagyszülők generációja kötelezően vett részt benne, ők megtanultak írni, olvasni, sokan szakmát szereztek, ez valamelyest integrálta őket, vagy legalábbis kevésbé szegregálódtak. A Szovjetunió megszűnésével megváltozott az ukrajnai oktatási rendszer, a roma közösségek körül széthullott a világ, így már a szülők generációja is egyre kevésbé vett rész az állami oktatásban, az ő gyerekeik esetében pedig a trend tovább fokozódott.

A megkérdezett szakértők szerint a Magyarországra érkező felnőttek döntő többsége maximum négy általánost végzett, a harminc éven felüliek nagyobb része teljesen analfabéta, előfordul, hogy a magyar csak a beszélt nyelvük, írni – valamennyire – cirill betűkkel tudnak. Több civil és nemzetközi szervezet szervez felzárkóztató foglalkozásokat, amik legalább az iskolai rendszerben való részvételt lehetővé teszik olyan alapvető készségek elsajátításával, mint a szerepek tisztázása (tanítókhoz, kortársakhoz való viszony), a zsebkendő, a mosdó használata, mivel a gyerekek elmaradása legtöbbször nem a képességekből, hanem a szerzett készségek hiányából fakad. Eredics Lilla, a Romaversitas kutatója megkeresésünkre elmondta, bár mostanra a legtöbb Magyarországon élő kárpátaljai roma gyerek be van íratva az állami oktatásba, közülük sokan nem nagyon járnak iskolába, ezt nehezen lehet kikényszeríteni kívülről úgy, hogyaz iskola már a szüleik számára sem reményt és perspektívát jelentő, hanem inkább félelmet keltő intézmény volt.

A magyar rendszerben nincsenek kivételek

A magyar menekültügy minden érkezőt egységesnek tekint, a rendszer nincs felkészítve a kivételek kezelésére. A kormány a kárpátaljai romák minden szempontból stigmatizált csoportjára is úgy tekint, hogy mikor lesznek már új adófizetők, a teljes segélyezési rendszer arra épül, hogy aki aktív korú, álljon be dolgozni. Ahogy azonban korábbi cikkünkben is említettük, mindig lesznek, akik valamilyen okból kifolyólag nem fognak részt venni a munkaerőpiacon, és sosem lesznek önállóak. A kárpátaljai romák körében a segélyfüggőség felszámolásához és a saját lábra álláshoz is sok intézkedésre és erőfeszítésre van szükség, ettől nagyon távol van az, hogy mikor válik valaki adófizetővé, egyszerűen fogalmazva: a mélyszegénységből érkező írástudatlanok nem fognak önéletrajzot írni.

Kárpátalja jövője

Ahogy minden Ukrajnából menekülő esetében, a roma közösségekben is nyitott kérdés, hogy mi lesz a háború vége után. Az egyértelmű, hogy a kárpátaljai romák sem Ukrajnában, sem Magyarországon nem élnek ideális körülmények között. Előrevetíthető, hogy a háború utáni Kárpátalján nagyon nehéz lesz az élet, és a kormányzat úgy számol, hogy a magyar közösségek számára még nehezebb lesz. A legtöbb onnan érkezett roma jobb körülmények között él Magyarországon, mint Ukrajnában, az oktatási rendszer is inkább itt tartaná egy részüket, viszont a nagybetűs Otthon Kárpátalján van, hasonlóan a kapcsolati hálójukhoz.

Azt még nem látni, hogy általánosságban az ukrajnai menekültek jövője kapcsán mi lesz a kormányzati stratégia, ha a háború véget ér. Lesz-e valamilyen kormányzati ösztönző rendszer arra, hogy a magyarországi munkaerőhiány csökkentése érdekében a háború elől menekülők maradjanak hazánkban, vagy a hazatérés passzív/aktív elősegítése lesz jellemző. Már a háború kitörése előtt is az volt a kormány célja, hogy minél többen jöjjenek Ukrajnából Magyarországra dolgozni, illetékes kormányzati források szerint ez nem fog változni, ezt tükrözi az országos munkavállalókra vonatkozó új törvény (vendégmunkástörvény) is. A háború elől menekülőknek viszont csak egy részük alkalmas olyan pozíciókban dolgozni, amiket a kormány vendégmunkásokkal szeretne feltölteni.

A kárpátaljai magyar ajkú romáknál ez a kérdés még összetettebb: a mérleg egyik serpenyőjében a kárpátaljai magyar nyelvű közösség létszámának újbóli megerősítése áll, amit erre vonatkozó politikai szándék esetén könnyű a szülőföldön való boldogulásként keretezni, a másikon oldalon a munkaerő-piaci, leginkább építőipari szempontok találhatók.