Az ellenzék úgynevezett vezető ereje: a DK-nak egy 27 ezres városban nem sikerült 216 ajánlást begyűjtenie, egyetlen jelöltjük sem lesz

belföld
május 14., 05:55

A június 9-i önkormányzati választáson Békés megye második legnagyobb városában, Gyulán a DK-nak egyetlen képviselőjelöltje sem lesz. Polgármesterjelöltje sem, de az nem meglepő annak fényében, hogy polgármesterjelölt-jelöltjük sem volt. A tíz egyéni választókerületből kilencben viszont próbáltak képviselőjelöltet állítani, de sehol nem jártak sikerrel: a Választás.hu adatai szerint mind a kilenc nyilvántartásba vételét elutasították. (A városban így egyetlen baloldali képviselőjelölt lesz, a tizedikben egy MSZP-s indulót nyilvántartásba vettek.)

A párt egyik helyi tagja, Leel-Őssy Gábor, aki 2010-ben civil, 2019-ben DK-s polgármesterjelölt, majd 2022-ben az ellenzéki összefogás parlamenti képviselőjelöltje volt Gyulán, a Facebookon osztotta meg az egyik nyilvántartásba vételt visszautasító határozatot. Ebből kiderül, hogy a DK-s indulónak egyfelől nem sikerült összeszednie a kellő mennyiségű ajánlást – a választásra jogosult 1 százalékának, azaz a választókerület nagyságától függően 20-27 embernek a támogatását kellett volna megszerezni –, másfelől nem adta le a külföldi támogatás felhasználásáról szóló nyilatkozatot.

A politikus szerint a város egyetlen körzetében sem sikerült a DK-soknak elegendő ajánlást szerezniük. Ez azt jelenti, hogy a DK-nak mint az ellenzék úgynevezett legerősebb erejének nem volt az ő számításai szerint 218, a mi számításunk szerint 216 támogatója. (Fun fact: a DK egyébként 2010 őszén épp Gyulán bontott zászlót). Ennek hátterében a párt megyei és városi vezetése közötti belső harcok is állhatnak, erről Leel-Őssy már áprilisban is posztolt. Az akkori írásából kiderült, hogy a párt megyei vezetője a gyulai képviselői helyekre más településeken élőket próbált indítani – a küldetés kudarca tulajdonképpen már ekkor borítékolható volt.

A DK Sajtóosztálya délután reagált a hírre, szerintük a párt „szervezeti erejét bizonyítja, hogy a demokratikus ellenzék egyetlen pártjaként képes volt minden megyében listát állítani", „ezen felül a DK-nak az ország több mint ezer pontján vannak önkormányzati jelöltjei. A Békés megyei Gyulán azonban egy sajnálatos politikai konfliktus alakult ki a helyi szervezeten belül, és emiatt nem adták le az ajánlásokat. Ezt a konfliktust a választások után rendezni fogjuk”.