Kirabolt egy trafikot, ahol korábban dolgozott, hogy vissza tudja adni azt a pénzt, amit elsikkasztott a munkahelyén, egy másik trafikban

belföld
május 14., 10:52

A rendőrség hétfőn számolt be arról, hogy tíz órán belül elfogták azt a „kötözős rablót”, aki egy újbudai trafikot rabolt ki. A 21 éves J. Kristóf május 11-én éjjel ment be egy XI. kerületi trafikba. Lekapcsolta az áramot, zseblámpával az egyik alkalmazott szemébe világított, és felszólította, hogy tegye hátra a kezét, majd gyorskötözővel megkötözte, a kasszában lévő pénzt kivette, majd a trafik ajtaját kívülről bezárta. A rendőrök már aznap délután elfogták, őt „rablás bűntett és kétrendbeli személyi szabadság megsértése bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki”.

Az ügyészség keddi közleménye további érdekes szálakkal egészíti ki az esetet. Ebből kiderül, hogy J. azért rabolta ki ezt a XI. kerületi trafikot, ahol korábban dolgozott, mert egy másikból, ahol most dolgozott elemelte a pénzt:

„Alkalmazottként 2024 május elején közel 300 ezer forintot sikkasztott egy kelenföldi dohányboltban. A pénzt kivette a kasszából, és amikor a szemetet vitte ki, annak takarásában elvitte a pénzt. A tettére fény derült, így azért, hogy vissza tudja fizetni, elhatározta, hogy kirabol egy másik dohányboltot, ahol szintén dolgozott korábban” – írja a vádhatóság.

link Forrás

Vagyis elvette a pénzt a kasszából, ahol dolgozott. De lebukott, ha azt nem is közölte az ügyészség, hogy hogyan (mondjuk 300 000 forint hiánya talán elég feltűnő ahhoz, hogy a főnöke visszanézze a biztonsági kamerát). Viszont akkor megúszta a feljelentést, csak vissza kellett adnia a pénzt – ennek forrása lett volna a rablás, amiben egyébként dupla annyit, 600 000 forintot zsákmányolt. A munkahelyéről elvett pénzt vissza is adta: „A férfi a rabolt pénzből visszafizette az elsikkasztott összeget, további részét elköltötte, illetve elrejtette”.

Az ügyészség így végül rablás, sikkasztás és 2 rendbeli személyi szabadság megsértése miatt emelt ellene vádat.