Ötezer forint lesz a sátoraljaújhelyi Nemzeti Összetartozás Hídjára a belépő

belföld
május 27., 14:45

Nagy izgalmak elé nézünk 2024. június 4-én, ugyanis a Nemzeti Összetartozás Napján, ünnepélyes keretek között, átadásra kerül a Nemzeti Összetartozás Hídja - írja a Zempléni Kalandpark egy Facebook-posztban. A posztból továbbá az is kiderül, hogy az üveghídra 5000 forint lesz a belépő, azonban a zárt körű átadóünnepségen nem mindenki vehet részt, a legtöbb helyi csak másnap próbálhatja ki a nagyjából 4 milliárd 98 millió forint támogatásból megvalósult építményt.

A posztból később az is kiderül, hogy a sátoraljaújhelyi és a sárospataki lakosok számára az ünnepség másnapján ingyenesen lesz kipróbálható a híd, lakcímkártya felmutatása ellenében, mindenki más pedig 6-ától veheti igénybe majd 5000 forintért a majdnem rekorder függőhidat.

A híd ugyanis nagyjából 80 méter magas és 700 méter hosszú, amivel eredetileg világrekordot állított volna az építkezés megkezdésének idején 2021-ben, azonban időközben a csehek két év alatt, nagyjából 3 milliárd forintból felépítették a Sky Bridge 721-et, azaz egy 120 centi széles, 721 méter hosszú függőhidat, amin egyszerre akár ötszáz ember is áthaladhat a völgy felett, ezzel pedig beelőztek minket minden szempontból.

A helyi polgármester korábban arról beszélt, hogy évente nagyjából félmillió vendégre számít, azonban a beruházásnak a helyiek közül sokan egyáltalán nem örülnek - írta korábban a Népszava. A Szárhegy, Májuskút, Szőlő és más, a tervezett híd alatt lévő utcák közel harminc lakója perközösséget is alakított, szerintük ugyanis a hatóságok az engedélyezésnél nem vették figyelembe, hogy egy házakkal teli völgy fölé épül a függőhíd, ráadásul a terület egy része a Natura 2000-es természetvédelmi programmal védett. A közigazgatási bíróság viszont elutasította a lakók keresetét, azzal érvelve, hogy a többségi települési érdek felülírja az ő kisebbségi álláspontjukat.