Mészáros Lőrinc kukoricafeldolgozóját biztosan megmenthette az állam a Gyármentő Programmal

gazdaság
május 30., 10:54

A magyar kormány annak érdekében, hogy a hazai vállalatok kimaradjanak az Európát érintő gazdasági recesszióból, egy új támogatási programot indított el tavaly. A Gyármentő Programra 150 milliárd forintot különítettek el, egy vállalkozás pedig legfeljebb 6,2 milliárdos támogatásra volt jogosult. A program nyertesei között több NER-cég is volt, közülük az egyik Mészáros Lőrinc sok tízmilliárdos állami pénzből összehozott kukoricafeldolgozója, a Kall Ingredients Kft. Hogy pontosan mekkora támogatásban is részesült a társaság, az nem ismert adat, mindenesetre egészen érdekes egybeesés, hogy tavaly sikerült az addig szinte csak veszteséges cégnek nyereséget termelnie.

Az 500 ezer tonna kukorica feldolgozására méretezett, főleg exportra termelő üzem élelmiszeripari alapanyagokat, alkoholt, takarmányokat állít elő, és a 2018-as indulása óta (ebben az évben még csak próbaüzem zajlott) egészen mostanáig csak 2019-ben sikerült nyereséget termelnie.

A tavalyi nyereség is egyébként úgy jött össze, hogy a korábbinál kicsivel kevesebb, év végi árfolyamon átszámolva 77,6 milliárdos árbevételt sikerült elkönyvelnie. Ez főként a keményítőgyártásból és az EU piacán történő értékesítésből származik, a kiegészítő melléklet szerint az egyéb termékek gyártása nem ment túl jól tavaly, az ebből származó bevétel ugyanis negyedével csökkent egy év alatt.

A Kall Ingredients gyáravatóján Orbán Viktor is jelen volt
photo_camera A Kall Ingredients gyáravatóján Orbán Viktor is jelen volt Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Az már a kiegészítő mellékletből derül ki, hogy a 2,8 milliárd forintos egyéb bevételen belül közel 800 millió forint volt a kapott támogatás összege, ám, hogy ez a Gyármentő Program támogatását, vagy mást jelent-e, az már nem derül ki a dokumentumokból.

Miközben szűk 10 százalékkal csökkenteni tudták az anyagjellegű kiadásokat, a dolgozókkal összefüggő költségek 20 százalékkal emelkedtek. Utóbbi kizárólag béremelés miatt történt, a dolgozói létszám ugyanis az előző évivel megegyezően 389 fő volt. Ez alapján Mészáros Lőrinc kukoricafeldolgozójában 553 ezer forintról 678 ezer forintra nőtt az átlagos havi bruttó bér.

Egy, a bevételhez képest meglehetősen szerény 4,2 millió forintos adófizetési kötelezettség elszámolása után 251,7 millió forintos tiszta profittal zárta az évet a Kall Ingredients Kft. az előző évi 863 milliós veszteség után. Hogy mennyire veszteséges is az egész tevékenység, azt jól szemlélteti, hogy a korábbi évek gazdálkodásának eredményeit felhalmozó eredménytartalékban tavaly év végén 18,5 milliárd forint mínusz szerepel. Ezen pedig nem segít sokat majd a realizált negyedmilliárdos profit sem.

Kiemelt videóink