Orbán Magyar Péterről: Bonyolította az életünket

június 09., 22:51

Kovács Gergely Vitézyre szavazott, Karácsonnyal csak unalmas tárgyalásai voltak

„Miután megszüntették a vagyonnyilatkozat ellenőrző bizottságot, mert egy ilyen felesleges kifizetőhelynek tűnt, azt mindenképp visszahozzuk” – ismertette terveit 12. kerületi polgármesterként Kovács Gergely a Partizánnak. Az MKKP társelnöke 76 százalékos feldolgozottság mellett 53 százalékkal vezet a fideszes Fonti Krisztina 39 százalékával szemben. Attól tartott, hogy csak ő fog nyerni, de az egyéni választókerületekben is sok lesz az MKKP-s, úgyhogy örül. Azt mondta, hogy a jövőben nem marad a kerületben a turulszobor.

Kovács Gergely
photo_camera Kovács Gergely Fotó: Bankó Gábor/444

Azt is elmondta, hogy ő a jelenleg vezető Vitézy Dávidra szavazott – tudósítónk szerint Karácsony eredményváróján emiatt kifújolták Kovácsot. A párt társelnöke elmondta, hogy a Vitézy segített a 12. kerületi közlekedési program kialakításában, míg Karácsonnyal csak unalmas, politikai tárgyalásai voltak visszalépésekről. Hogy együtt fog-e működni velük, arra azt mondta, mindenkire szükség lesz majd a közgyűlésben. „Meglátjuk, hogy lehet velük együtt dolgozni” – mondta Kovács, aki koalícióba nem menne bele.