Újabb rekord: 42,04 százalék a részvétel három óráig

belföld
június 09., 15:39

Három óráig a névjegyzékben szereplők 42,04 százaléka ment el szavazni – közölte a választási iroda. Ez azt jelenti, hogy 3 310 686-an szavaztak eddig.

Ez a részvételi adat már közel van ahhoz, ami a 2019-es EP-választás egész napos részvételi adata volt (43,58 százalék), akárcsak a 2014-es önkormányzati választás egész napos részvételéig (44,3 százalék).

link Forrás

A két évvel ezelőtti parlamenti választáson 52,75 százalékos volt a részvétel délután háromkor, ahhoz képest tehát most már igencsak szétnyílt az olló (9 órakor még csak néhány tized százalék volt a különbség).

A legmagasabb a részvétel most Veszprém megyében, ahol 43,77 százaléknyian szavaztak, ettől alig marad el Budapest a 43,63 százalékkal. Mellettük Hevesben (43,23) és Zalában (43,14) emelkedett 43 százalék fölé a részvételi arány. A megyei jogú városok közül Hódmezővásárhelyen a legaktívabbak a szavazók, a részvétel már 50 százalék fölött volt délután háromkor.

A másik végletet a megyék közül Bács-Kiskun megye jelenti, ahol csak 38,91 százaléknyian mentek el szavazni. Negyven százalék alatt van a részvétel Hajdú-Bihar (39,43) és Jász-Nagykun-Szolnok (39,83) megyékben is.

Kiemelt videóink