A Magyar Nemzetben aggódnak, hogy a harmadik világháborúban nem lesz, aki klórt tegyen a vezetékes vízbe
június 11., 08:06
Gajdics Ottó magánemberként azon sóhajtozik, hogy bárcsak diktatúra lenne, és akkor nem kéne elviselniük Magyar Pétert
Még a választási eredmények feldolgozási fázisában van a Magyar Nemzet. Van aki még ott sem, mert megjelent ma például egy olyan cikk is, ami arról szól, hogy mire kell felkészülnünk, ha háború lesz, és ha ez megtörténik, nézzen majd mindenki mélyen magába, hogy szavazott június 9-én.
Bayer Zsolt arról győzködi az olvasóit, hogy higgyék el, igenis fényes győzelmet arattak.
Ugyaninnen indít a lapban megjelent írásában Gajdics Ottó is, bár ad maguknak feladatokat is:
„érdemes lesz elgondolkodni azon, mivel tudtak ilyen sok honfitársunkban ilyen mérhetetlen gyűlöletet szítani ellenünk, miért hat ilyen intenzíven lejárató propagandájuk százezrekre, de most az öröm és az ünneplés ideje van. Hiszen ennek ellenére, ha nem is olyan mértékben, mint szerettük volna, ha nem is mindenütt, ahol nagyon kellett volna, de mégis győztünk mindkét választáson.”
Valamint:
„Az egyetlen hely, ahol fájdalommal vegyes az öröm, az Budapest. Nagyon komolyan kérem a társadalomtudományok kutatóit, fejtsék meg, honnan van Budapesten háromszázhetvenezer ember, akinek ez a semmiért felelősséget soha nem vállaló, semmit megoldani nem tudó, semmivel érdemben nem foglalkozó semmirekellő megfelel főpolgármesternek. Kik ezek? Mit akarnak? Miben bíznak, miben reménykednek? Jó demokrataként persze tudomásul vesszük az ő döntésüket is, amennyiben az újraszámolás után is így marad a helyzet, de vasárnap ez volt a legérthetetlenebb jelenség a szombathelyi és alföldi tornádókat nem számítva.”
És hosszan ír Magyar Péterről is, akit nem igazán kedvel, és elárulja azt is, hogy miről ábrándozik, ha Magyart hallgatja.
„Igen, bevallom, magunkban, magánemberként fel szoktunk sóhajtani, bárcsak diktatúra lenne, akkor nem kellene elviselnünk, hogy ez a piperkőc gigerli naponta ötször telekürtöli az agymenéseivel a teljes magyar nyilvánosságot. Ám ez csak a morgás jogának megélése.”
A Gajdics által emlegetett ius murmurandi egyébként eredetileg azt takarja, hogy mindenki szabadon kifejtheti a véleményét, kritizálhat, panaszkodhat. Mármint demokratikus társadalmakban.