A pápa a világ leghiresebb humoristáit fogadta és azt mondta, sokat tanulhatna tőlük

külföld
június 14., 11:26

Chris Rockkal, Whoopi Goldberggel, Jimmy Fallonnal és több mint száz másik, híres humoristával találkozott Ferenc pápa, fogadta őket a Vatikánban. 15 országból érkeztek művészek és együtt mentek be az audienciára.

A pápa szerint a humoristáknak megvan az erejük arra, hogy „terjesszék a derűt és a mosolyt” egy olyan világban, ahol az emberek „sok társadalmi és személyes vészhelyzetbe” merülnek. „Összehozzátok az embereket, mert a nevetés ragadós” – tette hozzá. Amerikai lapok azt írják, Jimmy Fallon a látogatás előtt annyit hülyéskedett, hogy figyelmeztetni kellett, mielőtt a pápa bejött volna a terembe. De az AFP képe szerint az egyházfő előtt sem fogták vissza magukat.

photo_camera Fotó: HANDOUT/AFP

„Sokat kell tanulnunk tőletek” - mondta Ferenc a komikusoknak. Azt is tisztázta, hogy a viccben isten sem szent. „Természetesen Istenen is lehet nevetni, és ez nem istenkáromlás” - mondta. Van egy felvétel arról, ahogy mindegyikükkel kezet fog:

link Forrás

Conan O'Brien a látogatás után így foglalta össze a találkozót: „Nos, rövid volt, ő olaszul beszélt, így nem pontosan tudom, mi is hangzott el.”

(BBC)

Kiemelt videóink