Miért lehet marha jó ez a foci-Eb?

• Drámai sztorik, széteső és éppen újjáépülő aranycsapatok, az életben talán utoljára látható öreg óriások és szokatlanul nagy mennyiségben jelentkező zsenigyanús fiatalok.
• Nagyon úgy tűnik, hogy kifejezetten izgalmas foci Eb kezdődik ma este kilenckor a házigazda Németország és Skócia összecsapásával, szombaton délután pedig második meccsként a Magyarország-Svájccal.
• Itt a 444 gájdja arról, hogy mire és kire lesz érdemes figyelni.

Az egész tornának előre jó szájízt kölcsönöz, hogy pár éve újra menővé vált a korábban szinte már eltemetett válogatott futball. Úgy tűnik, hogy a németországi Eb-n jó eséllyel az is remekül szórakozhat, aki szakmailag szereti élvezni a magasan elkezdett presszinget és az is, akit a vicces, utálható vagy csodálható egyéniségek, betegesen izzadós edzők vagy a jól megtervezett mezek hoznak inkább lázba.

Mit várhatunk a magyaroktól?

A legjobb és egyben legborzasztóbb, hogy ezt az Eb nyitómeccsének a napján se lehet még semennyire sem tudni.

Legutóbb olyan durva halálcsoportba kerültünk Portugáliával, Franciaországgal és Németországgal együtt, hogy a mostani sorsolás ahhoz képest csak lazább lehetett. Az is lett, de ez kapásból felvetett egy más típusú problémát: Németország, Svájc és Skócia mellől, ha nem is kötelező, de lehetséges továbbjutni. Főleg, ha belegondolunk, hogy a múltkori halálcsoportban az utolsó meccs 84. percében még továbbjutásra álltunk, pedig a németekkel játszottunk Münchenben. A mostani, a múltkorinál mindenképpen könnyebb csoport nyilván egyszerre lehetőség és plusz teher. Akiket a jól kivitelezett tetoválások és a dögös frizurák hoznak a monitor elé, talán meglepődnek, de a régi értelemben vett szurkolás 99 százalékban rettegésből áll, aminek az egyik fele a páni félelem, a másik fele a mardosó aggodalom.

Ez a csoport nagyjából olyan erejű, mint az, amelyikből 2016-ban Franciaországban sikerült továbbmennünk. Németország ugyanakkor félelmetesen jó csapat és pont magára talált, Svájc stabilabb, mint a valutája, Skócia meg egyáltalán nem olyan ügyetlen, mint szeretné az ember.

A magyar válogatott formája az utóbbi időszakban nem volt valami fergeteges, de a lehetőség abszolúte bennük van. Rossi mester továbbra is kézben tartja a dolgokat és ami a keretet illeti, a legutóbbi próbálkozáshoz képest több topligában edződött, fiatal, de már a legmagasabb szintű tapasztalatokkal rendelkező játékosunk lett. A válogatottnak van egy olyan, év közben csúcskörnyezetben edződő váza, hogy ha a kulcsjátékosok többségének kijön a lépés, ebből egy egészen szórakoztató torna is kisülhet. Gulácsi, Orbán, Kerkez, Sallai, Szoboszlai és Schafer egyrészt európai szintű, top 3-as bajnokságban is a jók közé tartozó tehetség, másrészt jut belőlük a kapuba, a védelembe, a középpályára és a csatársorba is, ami megnyugtató egyensúlyt adhat a csapatnak. Jó hír, hogy hozzájuk a kevésbé erős európai bajnokságok mellett az NB I.-ből is olyan arcok tudtak csatlakozni, mint az a Varga Barnabás középcsatár, aki álomszerű esetben az egész torna egyik korai meglepetésembere is lehet.

Nyilván sok fog múlni a szezont Liverpoolban szenzációsan kezdő, majd a sérülései után alaposan lekonyuló Szoboszlai Dominikon. De ő a válogatottban eddig szinte mindig hozta magát: amióta Rossi mester 2022-ben költőien fiatalon megtette csapatkapitánynak, a 16 lejátszott meccsből csak egyet vesztettünk el.

A válogatott további sorsának szempontjából szintre aránytalanul fontos lesz az első, Svájc elleni meccs. Mivel a németek ellen benne van a vereség, a skótok ellen meg valahogyan nyerni kéne, itt azonnal eldőlhet, hogy az elejétől továbbjutó helyen keverjük-e a kártyát vagy élethalálharcként éljük meg az Eb-t az első percétől.

A feladat pedig sokkal keményebb, mint elsőre esetleg látszik. Svájcot utoljára 26 éve vertük meg egy budapesti barátságos meccsen, azóta 9-szer játszottunk velük, ebből 6-szor kikaptunk és mindössze 1-szer nyertünk. Utoljára 7 éve, 2017-ben játszottunk velük tétmeccset, akkor 5-2-re kaptunk ki tőlük Baselben, úgy, hogy Svájc 4-0-ra és 5-1-re is vezetett.

Svájc ráadásul igazi nagytorna-specialista, így ezúttal nem igazán sokat számít, hogy a magyar válogatott története során először veretlenül tudta le a selejtezőket, míg a fondüsök igencsak bukdácsoltak. Talán meglepő, de az öt utóbbi nagy tornán, vagyis Vb-n és Eb-n mindössze két olyan európai válogatott akadt, akik minden alkalommal továbbjutott a csoportjából: Franciaország és Svájc.

Mi az az egyedi íz, amit a magyarok adnak hozzá ehhez a tornához?

Akárhogy játsszon a csapat, az biztos, hogy a magyar szurkolótábornak nem lesz párja. Ez nem ilyen nemzetisportos stílusú nyalás, amit a lapot minden nap elolvasó Orbán kedvéért írnak bele: a magyar tábor tényleg unikum abban, hogy egyetlen más nemzetnek sincsen a klubok ultratáborának stílusában öltözködő, felvonuló és szurkoló, szinte kizárólag fiatalokból vagy kora középkorúakból álló feketepólós szurkolói csoportja. És senki másnak sem szurkol szervezetten ennyi szélsőséges, egyiknek se jutna mondjuk hivatalos köszöntődalként „bonjour, buzi franciák”-at harsogva felvonulni egy mit sem sejtő város közepén. Minden más ország nemzeti csapatának szurkolói vegyes korú és nevű, vicces outfitekbe öltözött, kedélyes magánturisták. Ezt a tömeget az angolok esetében egy rakás éneklő alkesz proli színesíti, de ők sem szervezett ultrák abban az értelemben, ahogy a magyarok közül tízezres nagyságrendben azok, bár alkalomadtán hasonlóan megfélemlítőek tudnak lenni. A magyar Carpathian Brigade klubtáborként teljesen átlagos lenne, válogatott szurkolói csoportjaként viszont igazi hungarikum.

A kialakulásának nem nemzetkarakterológiai, hanem sima focitörténeti oka van: abban az időszakban, amikor a Fradi kemény magja a vénaszkenner, a klubkártya és a beléptetőkapuk miatt elszokott az Üllői útról, több más magyar csapat ultrái is éppen hasonlókon duzzogtak, így a legkeményebb arcok unalmukban elkezdtek együtt válogatottra járni és ott kiélni magukat.

Mit várhatunk a csoportbeli ellenfeleinktől?

Svájcról annyit érdemes tudni, hogy nem túl látványosan játszó, de igen-igen stabil, fegyelmezett kevés gólt kapó és lövő válogatott. Igazi döntetlenspecialisták lettek az utóbbi időben, a legutóbbi 11 meccsükből 7-szer játszottak döntetlent. Azt említettem, hogy a legutóbbi 3 Eb-n és 2 vb-n mindig továbbmentek a csoportjukból, hogy utána egy alkalmat kivéve rögtön kiessenek. Nekik kulcskérdés, hogy legjobb középpályásuk, a szélsőségesen hangulatember Granit Xhaka varázsol vagy rontópálkodik.

A német válogatott nemrég még a teljes - és tőlük merőben szokatlan - szétesettség jeleit mutatta, aztán egy kapitányváltás, pár jó meccs és Toni Kroos visszatérése után máris az egész torna 3 legkomolyabb favoritja közé emelkedtek. A szervező középpályásaik és a szélső támadóik különösen félelmetesek. Pánikolni viszont talán nem fogunk ellenük sem, hiszen legutóbb csodamódra majdnem megvertük őket.

Skócia a legkiszámíthatatlanabb ellenfelünk, de Kerkez és Szoboszlai talán el tudják hitetni a többiekkel, hogy milyen jó formában lévő vagy tapasztalt Premier League játékosaik vannak McGinn, Andrew Robertson, McTominay vagy Ryan Christie személyében.

De az Eb-ben az is jó, hogy a magyarokon kívül egy csomó máson is elszórakozhatunk.

Sztorik öregekről és fiatalokról

A szurkolók - még a régi típusúak is - leginkább nagy sztoriknak szurkolnak. A laza külvárosi vagányok bemutatnak minden hatalomnak (Fradi). Az utcagyerekek mindent eszközt bevetve legyőzik a gazdag pöcsfejeket (Argentína). A világ legdögösebb férfijai kúl külsejükre rácáfolva szívtelenül felrúgják az összes ronda, szőrös izzadó karikalábút, aztán 25 percig húzzák az időt, miközben sokkal jobban megfigyelhetjük őket, mintha összevissza szaladgálnának, aztán nyernek 1-0-ra (Olaszország) és így tovább.

Ennek az Eb-nek az egyik nagy sztorija az, hogy tudnak-e utoljára villantani az itt búcsúzó legendák és válogatottjaik. Itt a legérdekesebb talán a magyar lakosság körében megmagyarázhatatlanul népszerű Portugália a 41 éves, halálfejű Pepével, aki a Real Madrid egykori pszichopata mészárosából rokonszenves, tisztán játszó, bölcs hátvédlegenda lett, amint eltávolították a közeléből a toxikus José Mourinhót. Na és persze a 39 éves, a selejtezőkben és a felkészülési meccseken is zsáknyi gólt rúgó Ronaldóval. Utoljára láthatunk Ronaldo-gólt, -hisztit és -gólörömöt, ami egyszerre örömteli és csodálatos. És merjünk bármekkorát álmodni, miért ne állíthatnák ki egy csodagólt követő megmagyarázhatatlan hisztirohama után?

De hasonlóan párás szemekkel nézhetik az erre hajlamosak a magyar kiscsapatkedvelők egyik kedvencét, Dániát, akiknél feltehetőleg utoljára játszik nagy tornán Simon Kjaer, Christian Eriksen és Thomas Delaney.

Vagy ott a szintén sokak által imádott, mindig alulteljesítő belga aranygeneráció maradéka, az élén a csodálatos Kevin de Bruynével és a vicces Romelu Lukakuval, aztán ott van a mikrofonfejű Witsel és a jófiús fizimiskájú Jan Vertonghen. Az egész Eb-re jellemző nagyban, ami Belgiumra kicsiben: hiába lép le egy rakás óriás, rég volt ekkora a felhozatal minőségi fiatal titánból. Náluk is ott van a csodacsatárígéret Openda, a cselkirály Doku, a néha a régi nagy tízeseket idéző, Inistához és Wirtzhez hasonlóan sápadt-egészségtelen külsejű De Ketelaaare vagy a csodagyerek hírében álló Arthur Vermeeren.

A lehetőségek között ott van egy keleti meglepetéscsapat csodaszerű menetelése is, mivel - nem függetlenül a megemelt létszámtól - ezúttal kijutott fél, sőt háromnegyed Kelet-Európa: jelen lesz Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Ukrajna, Grúzia, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Albánia is. Vagyis itt van egész Kárpát-medence és mi is azok között vagyunk, akik meglephetik a Kövér Nyugati Macskákat. Mivel közöttük olyan csodabogarak is kijutottak, mint Grúzia (történetében először) és Albánia (másodszor), a lehetőségek között ott van egy igazi romantikus underdog-sztori is. A kettő közül az albánoké a jobb csapat, de túl nehéznek néz ki a csoportjuk.

Ki fogja megnyerni?

A legerősebb játékoskerete talán Franciaországnak van, ők annyira bikák, hogy szinte csak elrontani tudják, de tettek már ilyen a közelmúltban, nem is egyszer.

Az angol névsor is félelmetes és ők az utóbbi nagy tornákon már eredményesebbek is voltak mint a megelőző 50 évben, de őket annyira kicsinálja az egészen betegesen agresszív és mániákus focisajtójuk és az önbizalomhiányos szövetségi kapitányuk, hogy ezzel a 12. és 13. ellenféllel nem tuti, hogy megbirkóznak.

A másfél éve még hüledezve kinevetett Németország már a favoritok között van, nem is érdemtelenül. Ha a fiatal zsenijeik együtt tudnak rezegni Kroossal és Gündogannal, tényleg bármire képesek lehetnek, mert nincs gyenge pontjuk, csak erős és félelmetes.

A legtöbb költőien fiatal csodagyerek a spanyol keretben van, de ők valahogy mintha nem álltak volna össze igazán és De Le Fuente kapitány sem a legkarizmatikusabb sportférfi, ám ki tudja.

Óriási sztori lehetősége van abban, hogy a címvédő Olaszországot kábé mindenki rém gyengének tartja, a legjobb játékosuk, Barella pedig nem teljesen egészséges, miközben ők tipikus tornacsapat, vagyis pont akkor tudnak felülteljesíteni, amikor nagy a tét. Horvátországot sosem említik az ilyen névsorokban, aztán minimum elődöntőig jutnak. De lehetséges ez ilyen öregedő sztárokkal? Hát ez is a torna egyik kulcssztorija lehet, akkor is, ha látványosan összeomlanak Modricék, akkor is, ha még egyszer, utoljára meglengetik a sakktáblás lobogót.